Fisichella reménykedik

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2003.04.10. 22:26
Címkék
Giancarlo Fisichella a Brazil Nagydíj végén már örömtáncot járt, de gyorsan rá kellett döbbennie, hogy korai az öröm, hiszen a versenybíróság nem őt, hanem a versenyben egy körrel korábban vezető Kimi Räikkönent hozta ki győztesnek. Az FIA jelezte, hogy pénteken felülvizsgálja a végeredményt, és lehet, hogy mégsem 53, hanem 54 kör alapján hirdet győztest  azaz mégiscsak Fisico nyer.
Az olasz nagy örömmel fogadta a vizsgálatról szóló híreket, de nem mer reménykedni abban, hogy visszakapja a diadalt. "A csapat nagyon fontos adatokat hozott az FIA illetékeseinek tudomására, de nem álmodozom, mert lehet, hogy ismét csalódnom kellene. Az biztos, hogy a piros zászló meglengetése előtt tizenkét másodperccel elkezdtem az ötvenhatodik kört –mondta Fisichella. Ha tényleg befejezte az 55. fordulót, akkor teljes az 54. kör eredménysora, tehát végeredményt lehet hirdetni annak alapján. –Ha visszakapom a győzelmet, elmondhatatlanul boldog leszek, de az fájni fog, hogy ezt nem ünnepelhettem meg a dobogó tetején a szerelőimmel együtt.” Az olasz eddig 110 futamon vett részt, de még egyszer sem diadalmaskodott. Räikkönen és a McLaren-csapat pénteken rossz hírt kaphat az FIA-tól, de nem csak emiatt bosszankodhatnak a wokingiak: csütörtökig ugyanis nem jelent meg a franciaországi Paul Ricard-versenypályán a csapat új MP4-18-as négykerekűje, amelynek első tesztjét erre a hétre harangozta be az istálló. Az eddig használt MP4-17D-vel azonban így is tesztelt a McLaren, amely a leggyorsabb volt szerdán a Williams-BMW-k, a Toyoták és a BAR-Hondák előtt. Szerdán Mugellóban Rubens Barrichello gyorsabb volt Michael Schumachernél a Ferrari F2003-GA-k tesztelésén, míg Monzában Nick Heidfeld egyedül gyakorolt a Sauber-Petronasszal.A Minardi bejelentette, hogy a San Marinó-i, a Spanyol, az Osztrák és az Olasz Nagydíjon három autóval vesz részt a péntek délelőtti tesztelésen. A harmadik számú Minardi-Cosworthot Matteo Bobbi, az istálló olasz tesztpilótája vezeti, versenyenként negyedmillió dollárért. Paul Stoddart csapatvezető reméli, hogy az Egyesült Államokban egyezségre jut egy amerikai sofőrrel, de ő is legalább negyedmillió dollárért ülhet az autójába.Skóciában motorbalesetet szenvedett Dario Franchitti, az észak-amerikai IndyCar-sorozatban szereplő brit pilóta, akit a Jaguar-istállónál állítólag Antonio Pizzonia utódjaként emlegetnek. A skótot, aki 2000-ben tesztelt egy Jaguar-Cosworthot, csigolyarepedéssel szállították kórházba, és biztosan ki kell hagynia az IRL következő versenyét, amelyet Motegiben rendeznek meg.
Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
20 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája