Roma: Zlatan vagy Cruz?

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.04.10. 21:46
Címkék
Az Aftonbladet című svéd lap értesülései szerint a Roma nyáron leigazolja Zlatan Ibrahimovicot, az Ajax fiatal svéd csatárát. Az újság szerint a két klub már megegyezett a 13 millió eurós vételárban is, és csak a játékos aláírása hiányzik a szerződésről.
Zlatan Ibrahimovicot többek között a BL második csoportkörében, saját kárukon ismerhették meg az olasz gárda vezetôi

Az olasz fővárosban ugyanakkor cáfolták a hírt: "Semmiféle szerződést nem készítettünk elő, és a vételár is kitalált összeg. Valóban szeretnénk megvásárolni Ibrahimovicot, de nem bármi áron” – jelentette ki Franco Baldini, a római klub sportigazgatója. A Roma egyébként már felkészült arra az esetre, ha az Ajax nemet mond: a második számú jelölt Julio Cruz, a Bologna argentin csatára.
Ibrahimovic vagy Cruz érkezése azt jelenti, hogy a jelenlegi "csatárparkban” valaki fölöslegessé válik, és sokan már azt is sejtik, hogy ki: Massimo Marazzina, a Chievótól januárban megvásárolt támadó, akiért állítólag már be is jelentkezett az Atalanta.
Végül még egy hír a "farkasokról”: Cafú ügynökei és a Roma képviselői elkezdtek tárgyalni a kétszeres világbajnok brazil hátvéd nyáron lejáró szerződésének a meghosszabbításáról, de a felek álláspontja egyelőre meglehetősen távol áll egymástól. Baldini kétéves szerződést ajánlott úgy, hogy 20 százalékkal csökkentsék a védő jelenleg mintegy évi 2 millió eurós fizetését. "Én csak azt tudom, hogy az ügy mostani állása szerint Cafú június harmincadikától állástalan labdarúgó lesz, mert a jelenlegi ajánlat alapján biztosan nem marad Rómában. A Milan, az Arsenal és a Barcelona hívja, valamint egy sor japán csapat” – jelentette ki Ivano Antonelli, a dél-amerikai játékos ügynöke.
Zárásként két rövidhír: nem kell megműteni David Trezeguet vállát, a Juventus csatára várhatóan két hét múlva újra Lippi mester rendelkezésére állhat; az olasz parlament egyik bizottsága jóváhagyta, hogy a csődbe ment, majd – új néven – a negyedosztályba száműzött Fiorentina visszavegye a régi nevét és a régi jelképét.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
2 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
3 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
3 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik