
Archiv cikkek
2003.05.13. 21:21
Aranyos hölgykoszorú
A rendezők tájékoztatása szerint 27 ország 242 versenyzője lép majd tatamira a pénteken kezdődő düsseldorfi Európa-bajnokságon. A Philipshalle tatamiján négy magyar indul a nők mezőnyében vagyis az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal sem lesz képviselőnk a legfelső három súlycsoportban.

Archiv cikkek
2003.05.13. 21:15
Nem bírnak Giguere kapussal
Kifogástalan védőmunka, földöntúli formában védő kapus, meg némi szerencse "mindössze ennyire volt szüksége az Anaheim csapatának ahhoz, hogy a második mérkőzést is megnyerje Minnesotában, 20-ra alakítva a Nyugati főcsoportdöntő állását.

Archiv cikkek
2003.05.13. 21:11
Hell megkezdte menetelését
Sikerrel vette az első akadályt a hosszú pályás világbajnokságon az egyetlen magyar, Hell Csaba. A kisteleki motoros a németországi Pfarrkirchenben szállt harcba a továbbjutást jelentő első kilenc hely valamelyikéért.

Archiv cikkek
2003.05.13. 21:10
A német címvédő jóslatai
A hét végén az A1-Ringen tartják a világbajnokság ötödik futamát, amely úgy tűnik, hogy az utolsó lesz ezen a pályán, az osztrák futam ugyanis jövőre már nem szerepel a versenynaptárban. Hans Geist, a pálya igazgatója és az osztrákok korábbi háromszoros világbajnoka, Niki Lauda egyértelműen a kormányt hibáztatta emiatt.

Archiv cikkek
2003.05.13. 21:07
Németország - Augenthaler az új főnök Leverkusenben
Ha egy edző a nagy nyilvánosság előtt kijelenti, már nem bízik a bentmaradásban, az nem kifejezetten jó ajánlólevél a számára. Nos, Thomas Hörster, a Bayer Leverkusen trénere a Hamburg elleni vereséget követően az egyik televíziós társaság kérdésére a fenti választ adta, amivel tulajdonképpen megpecsételte a saját sorsát.

Archiv cikkek
2003.05.13. 21:06
Ukrajna - Házidöntő lesz az emléktornán
Ezekben a napokban Kijevben zajlik a Valerij Lobanovszkij halálának első évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi emléktorna. A viadalt megelőzően a Lobanovszkij nevét viselő Dinamo-stadionban került sor a tavaly május 13-án, 63 éves korában, agyvérzés következtében elhunyt világhírű ukrán futballtréner emlékművének ünnepélyes felavatására.

Archiv cikkek
2003.05.13. 21:06
Az olaszoknál a lélektani előny
Valami azt súgja, a Juventusnál nem is kívánhatnának jobb lélektani szituációt, mint amilyenben mostanság vannak a játékosok.

Archiv cikkek
2003.05.13. 19:53
Wes Brown őszre épül fel

Archiv cikkek
2003.05.13. 19:07
Giro: McEwen hajrágyőzelme

Archiv cikkek
2003.05.13. 18:05
Bajnokok Ligája, az elődöntő visszavágója

Archiv cikkek
2003.05.13. 15:40
KERÉKPÁR
Az Athén 2004 portálon sorra vesszük a sportágakat, bemutatva a helyszíneket, a kvalifikáció útját, a történelmet, a magyar szereplőket, egyszóval mindent, amit az athéni olimpiai versenyekről tudni érdemes. Ezúttal a kerékpárt vettük górcső alá.

Archiv cikkek
2003.05.13. 15:38
KAJAK-KENU
Az Athén 2004 portálon sorra vesszük a sportágakat, bemutatva a helyszíneket, a kvalifikáció útját, a történelmet, a magyar szereplőket, egyszóval mindent, amit az athéni olimpiai versenyekről tudni érdemes. Ezúttal a magyar sikersportágat, a kajak-kenut vettük górcső alá.

Archiv cikkek
2003.05.13. 15:37
KAJAK-KENU SZLALOM

Archiv cikkek
2003.05.13. 15:35
ÍJÁSZAT
Az Athén 2004 portálon sorra vesszük a sportágakat, bemutatva a helyszíneket, a kvalifikáció útját, a történelmet, a magyar szereplőket, egyszóval mindent, amit az athéni olimpiai versenyekről tudni érdemes. Ezúttal az íjászatot vettük górcső alá.

Archiv cikkek
2003.05.13. 15:34
EVEZÉS
Az Athén 2004 portálon sorra vesszük a sportágakat, bemutatva a helyszíneket, a kvalifikáció útját, a történelmet, a magyar szereplőket, egyszóval mindent, amit az athéni olimpiai versenyekről tudni érdemes. Ezúttal az evezést vettük górcső alá.

Archiv cikkek
2003.05.13. 15:33
GYEPLABDA
Az Athén 2004 portálon sorra vesszük a sportágakat, bemutatva a helyszíneket, a kvalifikáció útját, a történelmet, mindent, amit az olimpiai versenyekről tudni érdemes. Ezúttal a görbe bottal űzött labdajátékkal, a jégkorong kistestvérével, a gyeplabdával foglalkozunk.
6517
/
7432