Archiv cikkek
2003.06.10. 21:28

Kerékpár: Bodrogi Tour-ázhat

A www.cycling4all.com című internetes honlap értesülései szerint Bodrogi László az idén is tagja lesz a Tour de France mezőnyének. A magyar kerékpáros csapata, a Quick Step-Davitamon kedden hozta nyilvánosságra csaknem végleges Tour-keretét, amelyben nyolc név  köztük Bodrogié  mellett nincs kérdőjel.
Archiv cikkek
2003.06.10. 21:28

Schumi második családja

Az utóbbi hetekben sokan rebesgették, hogy Michael Schumacher jövőre szögre akasztja a bukósisakját, ám a hétfői bejelentés, amely szerint az ötszörös világbajnok 2006 végéig meghosszabbította szerződését a Ferrarival, gátat szabott a pletykáknak. És kiderült, hogy nemcsak a német marad, hanem az istálló más kulcsemberei is, mint például a csapatfőnök Jean Todt vagy a technikai igazgató Ross Brawn.
Archiv cikkek
2003.06.10. 21:27

Röplabda: Gyökeres változás kell

Amitől tartottunk, bekövetkezett: a magyar női röplabda-válogatott győzelem nélkül (egészen pontosan hat vereséggel) fejezte szereplését az Európa-bajnoki selejtező 1. csoportjában, ezzel kiesett a B-osztályba. S mert a sportág kvalifikációs rendszeréből logikusan következik, hogy csak az A-osztályból lehet megcélozni a mindenkori kontinensviadalokat, szomorúan tudomásul kell vennünk: nemcsak az idei, hanem a 2005-ös Európa-bajnokságot is a magyar együttes nélkül rendezik meg, azaz legközelebb csak a 2007. évi Eb-vel kacérkodhatunk.
Archiv cikkek
2003.06.10. 21:26

Magyar nők a nyitányon

Lassacskán már az eget verdesi a strandröplabda népszerűsége, az idei nemzetközi tornák között szemezgetve nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a 21. század csúcssportágai között a helye. A vízparti labdapüfölés vonzerejének növekedése egyszerűen lemérhető az idény World Tour-versenyeinek pénzdíjaiból.
Archiv cikkek
2003.06.10. 21:20

10. csoport: Megfogyatkoztak a sereghajtó grúzok

A sorozatot rosszul kezdő írek "most vagy soha hangulatban futottak neki a két júniusi selejtezőnek, amelyek közül egyet, Albánia ellen, szerencsésen letudtak (21). A válogatott pályaedzője, Chris Hughton azonban váltig állítja, most következik a keményebb dió.
Archiv cikkek
2003.06.10. 21:20

4. csoport: Gondok Ljungberg körül

Fredrik Ljungberg hétfőn kiújult sérülése nyomán rögtön két gonddal is szembesülnek a svéd válogatott szakmai irányítói a lengyelek elleni ma esti, stockholmi csoportrangadó előtt (mint ismert, a San MarinoMagyarország mérkőzés mellett ez a csata telszi teljessé a 4. csoport szerdai műsorát). Az egyik problémát természetesen Ljungberg esetleges kimaradása okozza, a másikat pedig a helyettesnek kiszemelt Anders Svensson rossz formája.
Archiv cikkek
2003.06.10. 21:19

5. csoport: A házi feladat adva van

Bármilyen hihetetlen, a világbajnoki ezüstérmes német válogatott az idénye megmentéséért küzd Tórshavnban, ahol Feröer legjobbjaival csap össze. Rudi Völler együttese a távol-keleti túra óta hullámzóan teljesít, vannak megmagyarázhatatlan eredményei (hazai döntetlen Litvániával), kiszenvedett győzelmei (például a Feröer elleni hazai Eb-selejtező), a meggyőző játék viszont hiányzik a listáról& Ráadásul a kvalifikációk során már elhullajtott négy pontot (a litvánok mellett a skótokkal is csak ikszre volt képes), így egy újabb botlás végzetes lenne a számára.
Archiv cikkek
2003.06.10. 21:19

8. csoport: Megálmodott siker

A listavezető Bulgária nem, három üldözője viszont játszik a szerdai selejtező-kavalkádban, kettő például egymás ellen. Tallinnban Észtország Horvátországot fogadja, a meccs esetleges vesztese gyaníthatóan kiszáll a továbbjutásért zajló harcból, míg a nyertes nagyon közel kerül az éllovas bolgárokhoz.
Archiv cikkek
2003.06.10. 21:18

Southgate már könyörög

Van miért aggódni odaát, a szigeten. Nem elég, hogy az angoloknak muszáj megverniük a tavaly októberben, Pozsonyban 21-re legyűrt Szlovákiát, ha nem akarnak lépéshátrányba kerülni a törökökkel szemben , de még amiatt is cidrizhetnek, nehogy félőrült szurkolóik megint valami balhét csináljanak, mert akkor bizonyosan lesújt rájuk az UEFA "haragja (ami akár azt is jelentheti, hogy kizárják Angliát a sorozatból).
Archiv cikkek
2003.06.10. 21:16

3. csoport: Sima győzelemre várnak a csehek

Sima meccsnek ígérkezik a CsehországMoldova Eb-selejtező, a hazaiakat még az sem zavarja, hogy a látogatók szombaton Tiraspolban 10-ra legyőzték Ausztriát.
Archiv cikkek
2003.06.10. 14:48

Hálazarándoklat a bennmaradásért

Archiv cikkek
2003.06.10. 13:14

Beckham sejtelmesen nyilatkozik

Archiv cikkek
2003.06.10. 12:13

Barcelona: Rüstü érkezhet

Archiv cikkek
2003.06.10. 11:16

Jordan meglepődött Schumacher döntésén

Archiv cikkek
2003.06.10. 10:09

Ljungberg megsérült

Archiv cikkek
2003.06.10. 09:13

Stanley-kupa győztes a New Jersey!

6460

/

7432