5. csoport: A házi feladat adva van

Vágólapra másolva!
2003.06.10. 21:19
Címkék
Bármilyen hihetetlen, a világbajnoki ezüstérmes német válogatott az idénye megmentéséért küzd Tórshavnban, ahol Feröer legjobbjaival csap össze. Rudi Völler együttese a távol-keleti túra óta hullámzóan teljesít, vannak megmagyarázhatatlan eredményei (hazai döntetlen Litvániával), kiszenvedett győzelmei (például a Feröer elleni hazai Eb-selejtező), a meggyőző játék viszont hiányzik a listáról& Ráadásul a kvalifikációk során már elhullajtott négy pontot (a litvánok mellett a skótokkal is csak ikszre volt képes), így egy újabb botlás végzetes lenne a számára.
"Több mint optimista vagyok, szerintem nyerünk, és akkor legalább a kötelező házi feladatot megoldottuk” – vélekedett Völler. A szakvezető már-már laboratóriumi körülmények között tartja embereit, ugyanis a festői környezet, a rengeteg érdekesség ellenére semmiféle kirándulást sem engedélyezett embereinek. "A külvilágot ki kell zárnunk, az nem lehet mentség az esetleges kudarcunkra” – indokolta meg a szokatlan szigort Völler.A gyatra glasgow-i játéknak személyi következményei is lesznek, Miroslav Klose például gyaníthatóan kimarad, nem utolsósorban azért, mert a legutóbbi 13 válogatott mérkőzésén mindössze egy gólt szerzett… A Kaiserslautern támadója helyett valószínűleg Oliver Neuville kezd, míg a sárga lapok miatt eltiltott Torsten Fringst gyaníthatóan Paul Freier pótolja. A három sérült futballista állapota egyformán jó, Michael Ballack (vádli) és Oliver Kahn (szem) biztosan játszhat, míg Tobias Rau (térd) neve mögött csak apró kérdőjel szerepel.A játékosoknak egyébként nem csupán Völler, hanem az élő legenda, Franz Beckenbauer kritikájával is szembesülnie kellett. "Futni és küzdeni már mindenhol megtanultak a világon, mi viszont képtelenek vagyunk magas színvonalon futballozni. Megérdemelünk bizonyos kritikát, de tény, hogy első számú vetélytársunk, Skócia otthonában szereztünk egy pontot, és továbbra is vezetjük a csoportot” – írta a Bild című lapban Kaiser Franz.Ha a feröerieken múlik, akkor csütörtök reggel még több bírálatot kap majd a háromszoros Európa-bajnok. "Tiszeljük Németországot, de nem félünk tőle – jelentette ki Henrik Larsen szövetségi kapitány, aki tagja volt annak a dán gárdának, amely az 1992-es Eb döntőjében legyőzte a Nationalelfet. – Ez lesz Feröer sportéletének egyik legnagyobb napja. Mindent kiadunk magunkból a győzelemért. Már az első mérkőzésen, a hannoveri kettő egy alkalmával megmutattuk, hogy az igazán nagyokkal is képesek vagyunk lépést tartani.”
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
44 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
50 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik