A szelektív szakasz második kilométerénél az Opel Fronterát irányító Szalay Balázs és Bunkoczi László kénytelen volt bevárni a versenykamiont, mert eltört a lengéscsillapító...
Senki sem irigyelte a versenyzőket, akik ráadásul éppen ezen a napon teljesítették az idei Dakar leghosszabb szelektív szakaszát. Kemény feladat volt...
Rendesen eltaktikázták magukat csütörtökön a lengyelek. Mint ismeretes, simán kikaptak a házigazda azeriektől azért, hogy az elődöntőben az olaszok helyett a török együttessel csatázhassanak...
A Budapest-bajnokságnak mindig különleges rangja van, nem véletlenül tartják a honi "nagy hármas" verseny a másik kettő az országos bajnokság és a Top 12-bajnokság egyikének.
A szurkolók szavazatai alapján eldőlt, hogy kik léphetnek biztosan pályá-ra február 8-án a St. Paulban (Minnesota állam) rendezendő Kelet Nyugat All Star-gálán.
Miután a Magyar Súlyemelő-szövetség és Zsuga Imre szövetségi kapitány közös megegyezéssel szerződést bontott, új szakvezető után kellett nézni az olimpia előtt hét hónappal.
Úgy fest, a Barcelonának már mindegy, hogy bajnokság vagy kupa, Ronaldinhóval vagy nélküle, illetve élvonalbeli vagy másodosztályú rivális: a csapat egyformán gyalázatosan teljesít.
José Luis Chilaverttől egy ideig nehéz lesz elvenni a világ legeredményesebb kapusa címet. A visszavonulás szélén álló paraguayi hálóőr 62 góllal vezeti az IFFHS statisztikai szervezet listáját