Braun meglepte Molnárt

SZ. M.SZ. M.
2004.01.09. 21:52
Címkék
A Budapest-bajnokságnak mindig különleges rangja van, nem véletlenül tartják a honi "nagy hármas" verseny  a másik kettő az országos bajnokság és a Top 12-bajnokság  egyikének.
Ráadásul évről évre az esztendő első hónapjában rendezik az eseményt, így a mindig tavaszra eső aktuális világverseny miatt a válogatottak szakvezetői számára is iránytűt jelenthet a válogatásnál, hogy milyen formában versenyeznek a kiszemeltek: az idén a március elején esedékes katari csapat-világbajnokság miatt figyeli vélhetően árgus szemekkel Tarján András a női, a Volper László, Temes Péter kettős pedig a férfi élversenyők produkcióját. Nos, a verseny első napján a gyengébbik nem képviselőit szólították asztalhoz (a férfiak szombaton következnek), akik korántsem gyenge produkciókkal álltak elő. Egyesben az első négy kiemelt közül három, Fazekas, Póta és Vaida magabiztosan menetelt az elődöntőig, Molnár viszont az utolsó akadályban megbotlott, igaz, Brauntól, a BSE örökifjú játékosától soha nem szégyen kikapni. Ô az, aki ilyen eseményekre mindig összekapja magát, és ilyenkor bizony – miként azt Molnár példája is igazolja – senki nem mehet biztosra vele szemben. A vasárnap délutáni elődöntőben Braun bizonyára az olimpiai részvételt nemrégiben kivívó Fazekas ellen is belead mindent, igazi csemegének ígérkezik összecsapásuk. Érdekesség, hogy a másik ágon az ifjak, a feltörekvő nemzedék két kiemelkedő képviselője, a statisztikás Póta és a BSE-s Vaida csatázik majd a döntőbe jutásért. Párosban is egy kiemelt búcsúzott: a harmadik helyen rangsorolt Kókai, Vaida egység a negyeddöntőben esett ki, így a favoritnak számító Fazekas, Molnár duó ellenfele a Szvitán, Erdélyi páros lesz a vasárnapi elődöntőben, míg az alsó ágon a papírformát tökéletesen igazolva Braun, Iszajeva kettős a Póta, Lovas duóval játszik.Budapest-bajnokság, Marczibányi tér
Nők
Egyes. Negyeddöntő.
Nők
Egyes. Negyeddöntő.
Fazekas (Statisztika)–Erdélyi A. (Orosháza) 4:2 (7, –8, –8, 11, 7, 3), Braun (BSE)–Molnár (Statisztika) 4:3 (9, 10, –2, 8, –4, –8, 7), Vaida (BSE)–Lovas (Postás-Matáv SE) 4:3 (–7, –7, 4, 7, 10, –10, 10), Póta (Statisztika)–Éllő (Postás-Matáv SE) 4:3 (–5, 4, –13, 3, 3, –4, 7)
Páros. Negyeddöntő. Fazekas, Molnár (Statisztika)–Wittinger, Majzik (Tolna) 3:1 (5, 12, –8, 4), Szvitán, Erdélyi A. (Orosháza)–Kókai, Vaida (BSE) 3:1 (–8, 10, 10, 9), Braun, Iszajeva (BSE)–Éllő, Kertai (Postás-Matáv SE) 3:1 (7, –4, 9, 14), Póta, Lovas (Statisztika, Postás-Matáv SE)-Pergel, Viski (Statisztika) 3:0 (10, 10, 9)
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
23 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
33 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája