Női röplabda: a cél az Eb-szereplés kiharcolása a selejtezőben

Vágólapra másolva!
2021.05.06. 09:36
null
Szakmáry (középen) sorozatban a negyedik Eb-re is kivezetné a magyar válogatottat (Fotó: Török Attila)
Szakmáry Gréta csapatkapitány szerint a fiatalítás ellenére is a kijutás a célja a magyar női röplabda-válogatottnak az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, melyet pénteken Franciaországban Izrael ellen kezd a csapat – számolt be róla az MTI.

A 107-szeres válogatott ütőjátékos az MTI-nek úgy fogalmazott, az edzőtábor két hete „gyorsan elröppent”, de ez az idő arra elég volt, hogy a sok változáson átesett csapat alapjátéka összeálljon.

„Az új szövetségi kapitány, Jakub Gluszak érkezésével más stílusban, gyorsabban röplabdázunk majd. A nyitás nagy erősségünk lehet, erre alapozva szeretnénk felépíteni a blokkvédekezésünket és a mezőnymunkánkat” – osztotta meg a felkészülés részleteit a német Schwerinből négy szezon után távozó játékos.

Szakmáry elmondta, a csoportellenfelek közül az izraeliek még a magyaroknál is fiatalabb csapattal szerepelnek, a franciákat ugyanakkor jól ismerik, mert az utóbbi években többször találkoztak velük. Dánia válogatottjával még soha nem játszott a magyar csapat, így róluk kevés információval rendelkeznek.

„Bár sok a fiatal nálunk is, a hozzáállásunk és a céljaink nem változtak: szeretnénk kijutni sorozatban a negyedik Európa-bajnokságunkra is” – jelentette ki a 29 éves ütőjátékos. Hozzátette, nem szeretné, ha ez nyomást helyezne az előző, részben hazai rendezésű kontinensviadal óta teljesen átalakult csapatra.

„Nehéz az esélylatolgatás, mert a vírus miatt még most sem tudjuk, melyik csapatban ki léphet pályára” – fogalmazott a csapatkapitány.

Szakmáry kiemelte, az egész csapat nagyon örült, amikor megtudta, hogy már a most péntektől vasárnapig, a Ludovika Arénában sorra kerülő férfi Eb-selejtezőn is lehetnek nézők, mert minden kerettag nagyon várja már, hogy jövő hétvégén, az ugyancsak budapesti tornán a hozzátartozóik személyesen is szurkolhassanak nekik.

A lengyel Jakub Gluszak edzette nemzeti csapat csütörtökön Bécsből indulva Bázelbe repül, onnan busszal teszi meg a Belfort-ig hátra lévő 75 kilométeres utat.

A mieink péntektől vasárnapig Franciaországban, egy héttel később a Közszolgálati Egyetemen vívják Eb-selejtezőjüket a franciák, az izraeliek és a dánok ellen. A csoportból az első kettő jut ki az augusztus 18-án kezdődő szerb, horvát, román, bolgár közös rendezésű kontinensviadalra.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-SELEJTEZŐS PROGRAMJA
Belfort, Franciaország
Május 7., péntek
17.00:
Izrael–Magyarország
Május 8., szombat
17.00: Franciaország–Magyarország
Május 9., vasárnap
19.30:
Magyarország–Dánia

Budapest, Ludovika Aréna
Május 14., péntek
19.00:
Magyarország–Izrael
Május 15., szombat
19.00:
Magyarország–Dánia
Május 16., vasárnap
19.00:
Magyarország–Franciaország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Centerek:
Bodovics Hanna (1. MCM-Diamant Kaposvár), Gyimes Zsófia (Bordeaux – Franciaország), Kump Alíz (1. MCM-Diamant Kaposvár), Papp Orsolya (MTK Budapest)
Feladók: Bagyinka Fanni (Újpesti TE), Tálas Zsuzsanna (1. MCM-Diamant Kaposvár)
Liberók: Juhár Dalma (Vasas Óbuda), Tóth Fruzsina (Fatum Nyíregyháza)
Ütők: Pallag Ágnes (VFB Suhl – Németország), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin – Németország), Szűcs Kinga (1. MCM-Diamant Kaposvár), Török Kata (Vasas Óbuda), Vezsenyi Adrienn (MTK Budapest)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik