Férfi röpi Európa-liga: a mieink kikaptak Romániától

S. SZ.S. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.06.18. 20:32
Nem sikerült a bravúr Románia ellen, három játszmában vereséget szenvedett férfi röplabda-válogatottunk szombat este, így vasárnap a bronzért lép pályára az Ezüst Európa-ligában.
Magyar sáncolási kísérlet a szombati meccsen (Fotó: Tumbász Hédi)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Magyar sáncolási kísérlet a szombati meccsen (Fotó: Tumbász Hédi) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

ROMÁNIA ELLEN döntőbe jutást ünnepelni – sok játékos, csapat, és szurkoló álma. 2016 október 9-én a női válogatott úgy lépett pályára az Érd Arénában Románia ellen az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján, hogy csak aranyjátszmában aratott siker esetén juthatott ki a következő évi kontinenstornára. Parádés labdamenet végén Szakmáry Gréta bombája román kézről az oldalvonal mellé pattant, a többi pedig már történelem...

Koch Róbert férfi szövetségi kapitány örült annak, hogy a románok ellen játszhat együttese, hiszen ők olyan játékot, erőröplabdát képviselnek, ami a magyarok stílusának sokkal jobban fekszik.

Ez meg is látszott, hiszen mindkét csapat remek falat húzott fel a hálóhoz, amellyel próbálták megfogni az ellenfél hatalmas erejű bombáit. Az első szett második felében a mieink már kevésbé bírták a feszített tempót, jöttek a hibák is, azonban a végjátékra sikerült visszazárkózni a négypontos hátrányból (19:18), de ez csak pillanatnyi feltűnés volt, megnyerték az első felvonást a románok.

Nehéz helyzetbe került a magyar kapitány a final four előtt, hiszen Gacs Dániel múlt vasárnap a finnek ellen megsérült, Bozóki Bencére pedig liberó helyett négyes ütőként számított Koch Róbert, így a Kistext liberója, Bán Viktor bekerült a keretbe.

A második szett elején elkaptuk a fonalat, Bán még mindig állta a sarat, a támadójátékunk is rendeződni látszott, három ponttal vezettünk. A játszma második felére új erőre kapott Románia, még a szerencse is mellé állt több labdánál, azonban a második játszmában aratott sikerét rendezett támadójátékának köszönheti.

A hazai játékosokon érezni lehetett a csalódást, egyúttal már a románok is elhitték, hogy nyernek, ezért sikerült 16:13-ra visszazárkóznunk. Sokáig a nyakukon tartottuk a kést, de a ki nem kényszerített hibák megbosszulták magukat, Románia egy ásszal lezárta a mérkőzést, így vasárnap a mieink Észak-Macedónia ellen szerezhetik meg a bronzérmet.

FÉRFI RÖPLABDA EURÓPA-LIGA
Ezüst divízió, négyes döntő (Budapest, Tüskecsarnok)
Elődöntő

Románia–Magyarország 3:0 (20, 19, 20)
Budapest, Tüskecsarnok, 800 néző. V: Balandzsics (szerb), Rajkovic (horvát).
MAGYARORSZÁG: Blázsovics 12, Szabó A. 5, Pádár 10, Horváth K. 8, Tomanóczy 3, Keen 2. Csere: Bán, Török Zs. (liberók), Pesti 5, Magyar, Hubicska. Szövetségi kapitány: Koch Róbert
ROMÁNIA: Calin 5, C. Bartha 4, Aciobanitei 6, Butnaru 8, Rata 10, Peta 14. Csere: Kántor (liberó), Bala 10, Balean, Vologa. Szövetségi kapitány: Sergiu Stancu
MESTERMÉRLEG
Koch Róbert: – Nem az a baj, hogy kikaptunk, mert valahol ez a realitás, hanem hogy játékban nem tudtuk azt nyújtani, amit szerettem volna. Azt már korábban is elmondtam, hogy egy ilyen szintű csapat legyőzéséhez legalább két extra teljesítményre lett volna szükség, azonban ez most elmaradt. Holnap biztosan jobb meccset tudunk majd játszani, és bízom is a győzelemben, ráadásul jobb egy nyertes meccsel zárni egy sorozatot, mint egy vesztessel.

Korábban
Finnország–Észak-Macedónia 3:1
(22, –20, 18, 16)

A vasárnapi program
A 3. helyért
16.00:
Magyarország–Észak-Macedónia (Tv: M4 Sport+)
Döntő
19.00:
Finnország–Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik