Képes Sport
ROSKA EMESE BOGLÁRKA 2020.10.10 12:18

„Fél életemet a levegőben töltöttem” – Buzek László hetvenöt éves

Olykor bajba került a nagy szája miatt Buzek László, a „fél életét” a levegőben töltő korszakos röplabdázó, aki 75. születésnapjához érkezve sem lett kevésbé szókimondó. Csípő- és térdprotézissel kerékpározik, négyszer is átúszta a Balatont, hiszen mindig kell a visszajelzés: képes rá.

A maga korában világklasszisnak számító Buzek László technikai-taktikai újdonságokat is hozott a játékba (Fotó: Nemzeti Sport)

 
– ...Végül is, időnként sorra kerülök – kezdi nevetve a 266-szoros válogatott, Európa-bajnoki negyedik röplabdázó, Buzek László, aki újabb kerek évfordulóhoz érkezett, hiszen október 8-án lett 75 éves.

 NÉVJEGY: BUZEK LÁSZLÓ
Született: 1945. október 8., Pestszenterzsébet
Sportága: röplabda
Klubjai játékosként: Csepel SC (1962-1982), SC Norderstedt (német, 1982-1985), Moerser SC (1985-1989)
Kiemelkedő eredményei játékosként: Eb-4. (1977), Eb-5. (1971), vb-10. (1966), KEK-2. (1973), 10x magyar bajnok (1968, 1969, 1970, 1973, 1974, 1976, 1977, 1978, 1979, 1982), 11x Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1969, 1970, 1971, 1972, 1974, 1976, 1978, 1979, 1980, 1981, 1982), 8x az év legjobb magyar röplabdázója (1967, 1968, 1969, 1970, 1978, 1979, 1980, 1981), az Eb All Star-csapatának tagja (1977), veteránolimpiai győztes (1991, 1994)
Válogatottsága: 266 (1965-1982)
Klubjai edzőként: Moerser SC (1989-1993)
Kiemelkedő eredményei edzőként: CEV-kupa-győztes (1991)

– Unja már a születésnapi interjúkat?
– Nem, szívesen beszélgetek. De ugyanaz a téma, hiszen nálam már nem sok minden változott az elmúlt években.

– Melyek a menetrendszerű kérdések?
– Nemrég Gulyás László készített velem interjút, aki rögvest a közepébe csapott, és érdeklődött, miért voltam kétszer is eltiltva.

– A beszélgetés későbbi pontjára tartogattam...

– Rátérhetünk most is. Nem jöttem ki Hennig Ernővel, és egyszer a válogatott pozsonyi túráján alakult ki konfliktus köztünk, amikor filmet néztünk, ő meg aludni küldött minket. Mondtam, majd ha a kapitány utasít. Tarnawa Ferdinánd azonban kissé pityókás hangulatban volt, nem szólt semmit, én meg jeleztem a csapatvezetőnek, a passzátszelet voltaképpen én indítottam útjára, nem ő, így aztán egy évet kaptam. Csakhogy Olaszországba hívták a Csepelt – velem együtt, így turistaútlevéllel, Józsa Gábor álnéven játszottam, ám ezt később elkottyantották a szövetség elnökének, Holvay Endrének, szóval következett újabb egy év, már az egész csepeli csapatnak. Persze az 1977-es Eb-n szükség volt rám, s eltörölték a büntetést. Az egészben csak az a furcsa, hogy lett volna jogosabb eset, amiért eltilthattak volna.

– Micsoda?
– Ááá...

– Ennyi év után igazán elmondhatná.
– Mondjuk úgy, a nagy pofám miatt, mert mindig megvédtem magunkat, a játékosokat. Egyébként amikor Hennig szövetségi kapitányként dolgozott, az év végi beszélgetésre úgy készültem, hogy előadja a gondolatait, és lemondom a válogatottságot, ám sejthetett valamit, mert jelezte, jövőre nem tart rám igényt. Azért később elmentem a temetésére.

A virtus a lényeg, hetvenöt évesen is (Fotó: Dömötör Csaba)

– Ezek az esetek ennyire megmaradtak önben?
– Már nincs jelentőségük. Nem is bántam, hogy Pozsonyból haza kellett jönnöm, fájt a térdem.

– Egy-egy rövid időszakokat leszámítva viszont mindig szerepelt a válogatottban. A maiakra bezzeg nem ez a jellemző...
– Még 1982 tavaszán, csaknem 37 évesen is játszottam, utána igazoltam Németországba. Más világ volt, nem lehetett csak úgy lemondani a válogatottságot, persze nem is akartam, még ha néha kibújtam az edzések alól. Úgy festett egy hét, hogy szerda délelőttig a válogatottban készültünk, délutántól meg mentem a klubhoz, Csepelre. Fogtam magam, és kihagytam egy ilyen hetet. Kérdezte az edző, Csík Laci bácsi, mégis mivel tudom indokolni, mire azt feleltem: semmivel. Büntetésből ugrott a hatszáz forint kalóriapénzem, de nem tiltakoztam, így volt jogos, ráadásul megérte, olyan meleg volt a nyár.      (Nevet.)      Plusz, miután hetekig szépen dolgoztam, vissza is kaptam. Érdekes, amikor évtizedek után hazajöttem Németországból, azokkal kerültem össze, akikkel szinte gyerekfejjel ismerkedtem meg a röplabdának köszönhetően, később például együtt teniszeztünk.

– Teniszezik még?
– Már nem, csípő- és térdprotézisem van, örülök, hogy járok. Öt éve műtötték meg a csípőmet, rá egy évre a térdemet, azóta sokkal jobb, de azért alacsony székbe nem ülök.

– A fénykorában ellenállhatatlan röplabdázó meg tudott barátkozni azzal, hogy minden lassabban megy?
– Változik az élet, az ember, elfogadtam, hogy van, amit nehezebben csinálok, alkalmazkodom. 2003 körül ellopták a motoromat, én meg álltam a lakás előtt, hogy miként is jutok el a munkahelyemre. Jött az ötlet: kerékpárral, és azóta is biciklizem. Most már Csepelen lakom, nyolc kilométer az út, amit ma is megteszek, igaz, a szívproblémám után elektromos bringára váltottam. Látom magam mellett elmenni a fiatalokat, és bár tudnék gyorsabban is haladni, de minek. Versenyeztem én eleget.

– Ezért nem találtam meg a Balaton-átúszás indulói között a nevét?
– Négyszer úsztam át a tavat, legutóbb 2015-ben, pedig nem tudtam, mire vállalkozom. Badacsonytomajon üdültünk a gyerekekkel, és mindig arra gondoltunk, milyen jó lenne átúszni a másik partra. Persze amikor megtudtam, hogy a tihanyi komp egy óráig megy, elgondolkodtam, micsoda hülye vagyok, mit keresek itt, ám elsőre klassz időt úsztam. Igaz, nem az volt a lényeg, hanem a virtus, hogy megtettem. Egy ideig ezért is futottam, pedig játékosként nem szerettem. Az 1977-es Európa-bajnokság előtt Tatán készültünk, az edzés után négyen maradtunk játszani, az volt a tét, hogy a vesztes körbefutja a tavat. Jó társaságot alkottunk, szerettünk játszani és nyerni.

– Jó párosítás.
– Mindenképpen. És szerintem ez nincs meg a mai fiatalokban. Nézze meg a szerbeket, sok helyről érkeznek a válogatotthoz, aztán csapattá válnak, olyan győzni akarás van bennük, hogy a falon is átmennek. Nálunk meg nem lesz egység a sokféleségből, meg aztán, ki tudja, hányan jönnek a hívó szóra. Dolgoztam néhány évig az utánpótlással, voltak tehetségeink, ám úgy éreztem, több van bennük, mint ameddig eljutnak.

– Ön másként járt volna el, ha légiósnak állhat? Például Olaszországba, ahová hívták.
– Nem lehetett. Akartam, de nem engedték, és amikor megkérdeztem, a labdarúgóknak mégis miért szabad, azt felelték, ők más elbírálás alá esnek. Jó lett volna jobb csapatban játszani, vagy fiatalabban kiigazolni, látni, mire vagyok képes. Bár miután a Norderstedttel feljutottunk a Bundesligába, harmincnyolc évesen is a harmadik legjobb játékos lettem.

 AZ ÚJÍTÓ
A maga korában világklasszisnak számító Buzek László nemcsak pörölycsapásszerű ütéseivel emelkedett a mezőny fölé, technikai-taktikai újdonságokat is hozott a játékba. A világon az első játékos volt, aki alkalmazta – és nem is akármilyen sikerrel – a hátsó soros támadást, amelyet – mint visszahallotta – a csehek nemes egyszerűséggel csak „a Buzek”-nek hívtak.

„Edzésen próbáltuk ki, aztán élesben, a Honvéd ellen – azt se tudták, mit csináljanak” – emlékezett vissza Buzek László.

A japánoktól leste el a ma már bevett, ám akkor sohasem látott megoldásnak számító felugrásos szervát, amellyel annak ellenére sem hagyott fel, hogy kezdetben sokszor lefújták.

„Egyik szép emlékem, hogy a Legia ellen játszottunk, és sokszor sikeresen nyitottam meg az ellenfelet. Az edzőjük, Hubert Wagner feje még az átlagosnál is vörösebb lett, jó rágondolni, hogy így felpaprikáztam, megőrültek, ez még úgy is megérte, hogy kikaptunk.”

– Kihozta a pályafutásából, amit lehetett?
– A hazai karrieremmel tulajdonképpen elégedett vagyok, tíz bajnoki címet és tizenegy kupát nyertünk, az Európa-bajnokságon negyedikek lettünk, csak az olimpiai szereplés hiányzik. Mint évtizedekkel később kiderült, az 1964-es tokiói játékok előtt Antalpéter Tibor, a csepeli edzőm javasolta a szövetségi kapitánynak, hogy vigyen ki, mert enyém a jövő, ám azt mondták, majd inkább a következőre. Azóta erre várok... Igaz, link gyerek voltam, csak két évvel korábban kezdtem el röplabdázni, nem lehet hiányérzetem.

– Megnevelte a sportág?
– Nem is kicsit. Mindig elmondom: a röplabdázásnak köszönhetem, ami lettem és amim van. Nem valószínű, hogy villanyszerelőként hasonló sikereket értem volna el. Nem is dolgoztam a szakmámban, csak fel és lekapcsolni tudom a villanyt, meg tisztában vagyok vele, hogy óvatosan kell vele bánni. (Nevet.)

– Úgy is megérte, hogy elkopott, ami elkophatott?
– Abszolút. Jól sikerültek az operációk, már nem kell azon gondolkodnom a járda szélén, hogy melyik lábammal lépjek le. A csípőműtétemet Gábor Antal, a vízilabdázók orvosa végezte: ki voltam terítve, úgy éreztem magam, mintha lakatosműhelyben lennék, fúrtak, faragtak, kopácsoltak, mire megjegyezte a doki, hogy kész vagyunk, bár kicsit tovább tartott, mert nagy volt a cupák. Ebben a helyzetben csak nevetni tudtam rajta. Sokaknak elkopik a térdük anélkül is, hogy sportolnának, én meg állandóan ugrottam, a fél életemet a levegőben töltöttem, és tényleg mindent a sportágnak köszönhetek.

– Mikor lesz olyan a magyar férfi röplabdázás, mint az ön idejében volt?
– Vannak tehetséges játékosok, ám azt hiszem, nem mostanában. Remélem, hamarosan feltűnik egy jobb generáció.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. október 10-i lapszámában jelent meg.)

2020.10.10 10:46:40

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

Olykor bajba került a nagy szája miatt, de amit elért azt mind a röplabdának köszönheti.

2020.08.08 23:17:46

Röplabda SZABÓ GÁBOR

Brutálisan kemény ötjátszmás háború ért véget, Pista. Enyhén szólva nem a kedvenc posztodon játszottál.

2020.06.17 19:02:05

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

A sportág valaha volt legeredményesebb edzője a matematikából, a balettből is alapelemeket vesz át az erőröplabdájához.

2020.05.03 17:49:15

Röplabda MTI

A 44 éves brazil kiválóság visszavonulásáról a brazil és az olasz média számolt be vasárnap.

2020.03.01 23:35:11

Röplabda SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A 2001-es arcok továbbra is itt vannak a fedélzeten.