Férfi röplabda Challenge-kupa: hatalmas csatában kikapott a nyolcaddöntő első meccsén a MÁV Előre

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.12.03. 21:12
A MÁV Előre hatalmas csatában, öt játszmában kikapott a vendég görög PAOK csapatától a férfi röplabda Challenge-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, kedden Tatabányán.

A székesfehérvári együttes az első fordulóban a horvát OK Medimurje Centrometalt, míg a legutóbbi körben az osztrák UVC Holding Grazot búcsúztatta egyaránt kettős győzelemmel.

A MÁV Előrének az előző idényben ez a szakasz jelentette a végállomást, abban ugyanakkor bízhatott, hogy mostani ellenfele, az előző idényben bajnoki negyedik PAOK – amely holland, szerb, északmacedón, orosz és brazil légióst is foglalkoztat – hat forduló után mindössze két sikerrel csak hetedik a görög élvonalban.

Pesti Marcellék ezzel szemben veretlenül várták a találkozót, s minden játékosára számíthatott Omar Pelillo, a csapat argentin vezetőedzője.

A keddi összecsapást jól kezdte a MÁV, amely rendkívül hatékonyan építette fel támadójátékát, többször is bravúrosan védekezett, és az albán Redi Bakiri vezérletével, végig vezetve került előnybe.

A második szettre rendezte sorait a PAOK, amely folyamatosan növelte előnyét annak is köszönhetően, hogy a hazai játékosok sokat rontottak. Pelillo cserékkel is próbált frissíteni, de a felvonás hajrájára együttese nyitásfogadási hatékonysága is visszaesett, így könnyedén egalizált a vendégcsapat.

A harmadik etap elején a görögök több jó blokkot is bemutattak ugyan, de a székesfehérváriak ezt követően ismét sokkal precízebben röplabdáztak, így ötpontos előnyt építettek ki. A hazaiak nyitásaikkal többször is megoldhatatlan feladat elé állították a vendégek játékosait, s simán szerezték meg ismét az összetett vezetést.

A negyedik szettre újra fordult a kocka, ezúttal a PAOK irányított, a MÁV Előre egészen a hajráig csak futott az eredmény után. A hazaiak aztán 20:20-nál – négypontos hátrányt ledolgozva – egyenlítettek, de a végén elkövetett néhány pontatlanság már nem fért bele, így több mint kétórányi játék után jöhetett a döntő játszma.

Ebben a görögök villámgyorsan elhúztak hárommal, de az ellenállhatatlanul játszó – végül 28 pontig jutó – Bakiri vezérletével a MÁV Előre a térfélcsere után fordítani tudott és 9–8-ra vezetett. A folytatásban a PAOK két szerencsés ponttal visszafordította az állást, majd a székesfehérváriak hibáit kihasználva kiharcolt három mérkőzéslabdát. Ezekből hiába hárított kettőt a hazai csapat, a legvégén egy nyitásrontás – a meccsen a 15. – megpecsételte a sorsát. A találkozó 156 percig tartott.

RÖPLABDA
Férfi Challenge-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
MÁV Előre Foxconn–PAOK (görög) 2:3 (22, –17, 15, –21, –13)

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: ötszettes meccset nyert meg a TFSE

Röplabda
22 órája

Röplabda: Magyarország U16-os leány Európa-bajnokságot rendezne

Utánpótlássport
2025.12.20. 18:43

Hawaiin folytatja a röplabdázó Ratkai Panna

Röplabda
2025.12.20. 10:00

Férfi röplabda Extraliga: montenegrói játékossal erősített a MÁV Előre

Röplabda
2025.12.19. 20:02

A címvédő MÁV Előre is négy közé jutott a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2025.12.18. 19:50

Férfi röplabda Extraliga: Debrecenben sem tudott szettet nyerni a Dunaújváros

Röplabda
2025.12.16. 22:21

Klubvilágbajnok lett olasz röplabdacsapatával Kántor Sándor

Röplabda
2025.12.15. 14:18
Ezek is érdekelhetik