Női röpi: Szakmáry Gréta remekelt az olasz bajnokság elődöntőjében

Vágólapra másolva!
2024.04.11. 08:34
Szakmáry Gréta kiválóan játszott a címvédő ellen (Fotó: Imago Images)
Szakmáry Gréta röplabdacsapata, a Novara szerda este nagy csatában, 3:2-re legyőzte a Bajnokok Ligája-döntős Coneglianót az olasz élvonal elődöntőjének második meccsén, így egyenlített a párharcban.

 A 135-szörös magyar válogatott ütő 12 ponttal segítette együttesét, a találkozót az ő blokkja zárta le, és a mérkőzés után őt választották a legértékesebb játékosnak (MVP).

A 131 perces összecsapást 3962-en nézték élőben a helyszínen, a Conegliano 45 tétmeccs óta veretlen volt és tavaly május óta először kapott ki. A párharc mindent eldöntő, harmadik mérkőzése szombaton lesz.

A másik ágon a Scandicci – amelynek Kántor Sándor személyében magyar másodedzője van – szerdán másodszor is legyőzte 3:0-ra a másik BL-finalista Vero Volley Milanót, és története során először bejutott a bajnoki döntőbe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik