Női röplabda: visszatérhet a sikerkapitány a válogatott élére

R. E. B.R. E. B.
2018.03.01. 23:29
null
Jan De Brandt visszatér? (Fotó: NS-archív)
A Nemzeti Sport információi szerint a szövetség tárgyal Jan De Brandttal a női röplabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

 

Hosszabb ideje „keresi” kapitányát az elmúlt években a magyar röplabda zászlóshajójának számító női válogatott. A hírek eddig arról szóltak, hogy ismét olasz szakember veheti át az együttes irányítását, aki nem Alberto Salomoni lesz. Mint ismert, a jelenleg a Békéscsaba edzőjeként dolgozó tréner a szeptemberi Európa-bajnokság végéig látta el a szövetségi kapitányi feladatokat, az új szakember keresésekor azonban nem számoltak vele.

A múlt héten a szövetség bejelentette, hogy a 2019-es januári Európa-bajnoki selejtezők végéig kinevezi a román Bogdan Tanasét a férfiválogatott élére, és erre a hétre ígért bejelentést a női kapitánnyal kapcsolatban is. Lapunk információ szerint a posztról Jan De Brandttal, az együttes korábbi sikerkapitányával tárgyalnak.

A belga szakember vezetésével 2014-ben 28 év után jutott el a női válogatott Európa-bajnokságra. A 2015-ös kontinensviadalon a csapat az Azerbajdzsán elleni sikernek köszönhetően továbblépett a csoportból, majd a németek ellen búcsúzott a nyolcaddöntőben.

Fontos siker, hogy a válogatott még az Eb előtt megnyerte az Európa-ligát, aminek köszönhetően szerepelhetett 2017-ben a World Grand Prix harmadik csoportjában, ahol már Alberto Salomonival a kispadon végzett az élen. Felejthetetlen élmény, hogy Érden Románia ellen aranyszettben a válogatott ismét kivívta a részvételt az Európa-bajnokságra.

Jan De Brandt 2016 őszén döntött úgy, hogy nem vállalja a maratoni 2017-es programot (világbajnoki selejtezőkkel, World Grand Prix-vel és Európa-bajnoksággal), amiben szerepet játszott, hogy kétéves szerződést írt alá török csapatával, a Bursával, illetve szeretett volna több időt tölteni a családjával. A magyar válogatottat később is figyelemmel követte, sőt amikor a csapat az Eb előtt Törökországban edzőtáborozott, meg is látogatta. Az információnkra ráerősít, hogy De Brandtnak jelenleg nincs klubja, mivel februárban felbontotta a szerződését a török Fenerbahce.

Természetesen kerestük az érintetteket, ám Jan De Brandt nem reagált, míg Ludvig Zsolt, a magyar szövetség főtitkára nem kívánta kommentálni az értesüléseinket.

Legfrissebb hírek

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Kump Alíz: Jobbak vagyunk, mint három éve

Röplabda
2026.07.31. 13:32

Chiappini: Szabadon, eredménykényszer nélkül kell játszanunk

Röplabda
2026.07.30. 17:44

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
2026.07.01. 20:23