Rio 2016: a címvédő szerint Cseh a 200 pillangó favoritja

2016.08.05. 08:21
A címvédő Chad Le Clos szerint Cseh László a favoritja a 200 méteres pillangóúszásnak a riói olimpián.

A dél-afrikai klasszis az MTI-nek elmondta, hosszú évek óta jóban van magyar riválisával, akit fantasztikus versenyzőnek tart, s hozzátette, úgy látja, kiváló erőben van.

„Elképesztő László formája, 1:52:91 perc, na, az már nem vicc” – nyilatkozta a 24 éves úszó, utalva ezzel Cseh győzelmére a londoni Európa-bajnokságon, amelyen pályafutása második legjobb eredményét produkálta.

Chad Le Clos az esélyekről megjegyezte, 200 méteren Cseh Lászlót tartja a favoritnak, mögötte a 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps, majd ő következik a sorban, míg 100 méteren az amerikai szupersztárt helyezte a képzeletbeli dobogó tetejére, a másodikra pedig magát Cseh előtt.

„Óriási verseny lesz hármunk között, alig várom már! Győzzön a legjobb!” – mondta Le Clos, hozzátéve: az időeredménnyel nem foglalkozik, hiszen azt a verseny dönti majd el. Úgy véli: Cseh és Phelps is képes arra, hogy az órával, vagyis saját magával versenyezzen, ő ugyanakkor inkább az ellenfelekre koncentrál.

A 200 méter pillangó előfutamait és elődöntőjét hétfőn, a döntőjét pedig kedden rendezik az Olimpiai Uszodában.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09