NS: Álom maradt a döntő; hősök reptere – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 00:05
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Túl nagy falat volt az amerikai válogatott a magyar női pólósok számára, egyoldalas tudósításunkból kiderül, miként veszítettük el az elődöntőt, amiként az is, hogy az oroszokkal találkozunk a bronzéremért.
Túl nagy falat volt az amerikai válogatott a magyar női pólósok számára
, egyoldalas tudósításunkból kiderül, miként veszítettük el az elődöntőt, amiként az is, hogy az oroszokkal találkozunk a bronzéremért.

Olimpikonjaink tekintélyes része hazaérkezett Brazíliából. Kétoldalas riportunkban mindenki megszólal, akit sikerült elkapni, és kiderül az is, hogy már egy ötödik helyért is levegőbe dobálás járt.

Eközben kiküldött munkatársaink hétfőn is mindenhol ott voltak Rióban, ahol történt valami érdemleges.

...a kajakosoknál és a kenusoknál, ahol egy láthatóan felgyógyuló, bombaformában evező Kozák Danutát láttak.

...az atlétáknál, ahol egy formán kívüli Pars Krisztiánnal találkoztak, aki ebben az állapotában is simán bejutott a szombat hajnali döntőbe.

...a férfi vízilabdázóknál, akik érthetően képtelenek megemészteni, hogy nem jutottak be a négy közé.

...a brazil labdarúgóknál, akik hatot hintettek Hondurasnak.

És Rión kívül is van élet, hiszen
– A Vasas ismét nyert, és továbbra is vezeti az NB I-et.
– Nikolics győztes gólt rúgott a BL-selejtezőben Dundalkban.
– Megemlékezünk a 100 éves korában elhunyt egykori FIFA-vezérről, Joao Havelange-ról.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik