Rio 2016: engedélyezték az olimpiai bajnok úszó szereplését

MTI MTIMTI MTI
2016.07.08. 12:05
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) álláspontja szerint részt vehet a riói olimpián a dél-koreai Park Te Hvan, a 400 méteres férfi gyorsúszás 2008-as pekingi bajnoka.

A 26 éves sportoló azért fordult fellebbezéssel a CAS-hoz, mert hazája olimpiai bizottsága (KOC) annak ellenére sem adott engedélyt riói szereplésére, hogy márciusban lejárt másfél éves eltiltása, amelyet túl magas tesztoszteronszintje miatt kapott 2014-ben.

A KOC azzal indokolta döntését, hogy szabályai szerint doppingvétség miatt eltiltott sportoló büntetésének lejárta után még három évig nem szerepelhet a válogatottban. A CAS ugyanakkor most a sportoló javára ítélt az ügyben.

Park – aki a 2014-es Ázsia-bajnokságon adott pozitív mintát – a 400 méteres gyorsúszást megnyerte, 200-on ezüstérmet szerzett a 2008-as játékokon, 2012-ben Londonban mindkét számban másodikként végzett, a hosszabbik távon 2007-ben és 2011-ben is világbajnok lett.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09