Rio 2016: a NOB szerint a város készen áll a világ fogadására

MTI MTIMTI MTI
2016.07.11. 22:27
Naval el-Mutavakel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs bizottságának elnöke szerint Rio de Janeiro készen áll az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékokra.

A marokkói sportvezető a nyitóünnepség előtt 25 nappal a NOB honlapján elmondta, hogy az olimpiai falu és a versenyhelyszínek is tökéletes állapotban várják a rajtot. A 400 méteres gátfutás 1984-es olimpiai bajnoka 2009 óta kíséri figyelemmel az előkészületeket, az elmúlt hét évben számos alkalommal látogatott Rióba, ahol egyeztetett a helyi szervezőbizottsággal, illetve a szövetségi, az állami és a városi vezetőkkel, és minden helyszínt többször is végigjárt.

El-Mutavakel emlékeztetett, hogy a brazil világváros 44 tesztversenynek adott otthont sikerrel. Az első sportolók két hét múlva érkeznek Rióba, addig már csak az utolsó simítások vannak hátra a létesítményekben. A NOB beszámolójából kiderül, hogy az új metróvonal az ötkarikás játékok kezdetére üzemképes lesz, valamint egy időszakos autóbuszvonalat is kialakítottak.

A sportvezető legutóbbi megbeszélésein napirenden voltak a Zika-vírus okozta megbetegedések is. Mint elhangzott: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint általános utazási, illetve kereskedelmi korlátozásokra nincs szükség Brazíliában, a helyi hatóságok és az olimpia szervezői pedig továbbra is mindent megtesznek, hogy minimalizálják a megbetegedés kockázatát. El-Mutavakel kiemelte, az országban az augusztus és a szeptember téli hónapnak számít, ekkor szárazabb, hûvösebb az éghajlat, ami nagymértékben csökkenti a szúnyogok jelenlétét, így a fertőzés veszélyét is.

Az összesen 85 ezer fős biztonsági személyzet tagjai 55 országból érkeznek, az ő feladatuk lesz az olimpiai falu, a sportlétesítmények, a repülőterek és a főbb közlekedési utak védelme.

A marokkói sportvezető arról is beszélt, hogy a vitorlásversenyeknek otthont adó Guanabara-öbölben a legújabb mérési adatok szerint sokat javult a vízminőség.

A helyi szervezőbizottság vezetője, Carlos Arthur Nuzman úgy fogalmazott: munkájuk most érkezett a legkritikusabb szakaszhoz.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy készen állunk a világ vendégül látására. Sok feladat áll még előttünk, de rengeteg energiánk van. Nagyszerű olimpiát fogunk rendezni” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09