Rio 2016: a sztárfutó nem indulhat az olimpián

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.30. 17:58
Nem tudta kivívni a riói szereplés jogát Kenenisa Bekele háromszoros olimpiai bajnok hosszútávfutó.

Az etióp sztár – aki jelenleg is az 5000 és 10 000 méter világcsúcstartója – eredetileg maratonon szeretett volna Rióban szerepelni, ám az etióp szövetség számításba sem vette őt, mivel sérülései miatt az elmúlt egy évben csak egyetlen kiemelt versenyen, az áprilisi London Marathonon tudott részt venni – s lett harmadik –, a válogatási elvek szerint azonban legalább kettőn kellett volna futnia.

Ezek után 10 000 méteren akart a csapatba kerülni, ám arról is lemaradt. Bekele a szerdai hengelói nemzetközi versenyen próbálhatta meg utoljára beverekedni magát a válogatottba, ám gyengén futott, s feladta a viadalt.

Kenenisa Bekele a 2000-es években a hosszútávfutás egyeduralkodójának számított, 2004-ben 10 000-en arany-, 5000-en ezüstérmes volt Athénban, négy évvel később pedig mind a két számot megnyerte, szabadtéri világbajnokságokon öt aranyat gyűjtött. A hosszabbik távon 26:17.53 perccel, míg a rövidebben 12:37.35 perccel tartja a világrekordot.

A 2012-es londoni olimpián 10 000-en szerepelt, s a negyedik helyen ért célba.

 

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20
Ezek is érdekelhetik