Rio 2016: Sarapova bekerült az előzetes orosz csapatba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.26. 17:29
Marija Sarapova annak ellenére szerepel az orosz teniszválogatott előzetes riói keretében, hogy meldonimum használata miatt egyelőre nem versenyezhet.

Az ötszörös Grand Slam-győztes játékos versenyengedélyét márciusban felfüggesztették, mivel kiderült, hogy a januári Australian Openen elvégzett doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott. Ennek ellenére az Orosz Teniszszövetség bízik benne, hogy a nemzetközi szövetség időben megszünteti az ideiglenes versenytilalmat, így Sarapova részt vehet a riói olimpián.

„Sarapova szerepel az előzetes keretben, amennyiben nem lesz lehetősége az indulásra, a rangsorban utána következő játékos kerül a csapatba” – mondta Samil Tarpiscsev, a szövetség elnöke.

Oroszország négy női játékost indíthat egyéniben, de jelenleg hét játékosa szerepel a világranglista legjobb 56 helyezettje között, ami riói indulást jelent.

A véráramlást elősegítő meldonium – amely rajta van az új, január elseje óta érvényes WADA-tiltólistán – szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Használata javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget.

A WADA a szer év eleji tiltásának bevezetését követően április közepén engedményt tett, amely szerint azok a sportolók, akik március 1-je előtt buktak le a meldonium nevű anyaggal, s mintájukban alacsony volt annak értéke, mentesülnek az eltiltás alól. Az ügynökség a döntést azzal magyarázta, hogy a jelenlegi módszerekkel nem lehet meghatározni, mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből a szer, azaz nem tudni, hogy január elseje előtt vagy után szedett belőle a versenyző.

A WADA legutóbb arról számolt be, hogy eddig 288 sportoló adott pozitív mintát, az orosz hírügynökség pedig azt írta, hogy a meldoniummal megbukottak között legalább 31 orosz sportoló van.

 

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
11 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik