Rio 2016: Deák Bárdos Mihály lemaradt a kvótáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.06. 17:38
Nem sikerült riói kvótát szereznie Deák Bárdos Mihálynak a birkózók utolsó, isztambuli olimpia kvalifikációs versenyén.

Az ötszörös világbajnoki ezüstérmes, 41 éves magyar birkózó – aki legutóbb a 2013-as budapesti vb-n szerepelt nagy világversenyen és most Lám Bálint sérülése miatt jutott szerephez – a litván Mantas Knystautas és a japán Szonoda Arata legyőzése után a grúz Jakobi Kadzsajával csapott össze a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjának döntőjéért, egyben az olimpiai részvételért. A mérkőzés – a nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint – egyoldalú volt, előbb Kadzsaja kitolta Deák Bárdost a szőnyegről, amiért egy pontot kapott, majd négyszer megpörgette magyar ellenfelét, amikor annak szűk két perc elteltével térdelőhelyzetbe kellett lemennie. A döntőbe a grúz birkózó 9-0-s technikai tussal jutott be.

„Nem bántam meg, hogy elvállaltam a felkérést, talán nem is vallottam szégyent, úgy voltam vele, aki szembe jön, azt megkísérlem legyőzni – idézte Deák Bárdost a magyar szövetség közleménye. – A véres meccsemen a japán az agresszivitásával próbált megtörni, hiába” - utalt arra, hogy a negyeddöntőből fej- és szájsérülést szenvedve jutott tovább.

„Végül csodát nem tettem, de Isztambul a kedvenc városom marad, hiszen annak idején itt nyertem Európa-bajnoki címet 2001-ben.”

Deák Bárdos búcsújával eldőlt, hogy kötöttfogásban a hat súlycsoportból négyben lesz magyar induló a nyári játékokon. A nap során korábban Módos Péter próbálkozott kvótaszerzéssel az 59 kilogrammos kategóriában, de neki sem sikerült.

„Nagyon sokat készültem erre a versenyre, és hittem, hogy meglesz az eredménye. Sajnos, nem sikerült, pedig erősnek éreztem magam, ennek ellenére semmi sem jött úgy, ahogyan szerettem volna. Muszáj egy kicsit összeszednem magam, át kell gondolnom, hogyan tovább” – nyilatkozta Módos.

Előzőleg Bácsi Péter (75 kg), Lőrincz Tamás (66 kg), Lőrincz Viktor (85 kg) és Varga Ádám (98 kg) biztosította helyét a riói olimpián kötöttfogásban. A nőknél Németh Zsanettnek (75 kg) és Sastin Mariannának (63 kg), szabadfogásban pedig Veréb Istvánnak (86 kg) és Ligeti Dánielnek (125 kg) van kvótája.

Az isztambuli versenyen szombaton a nők következnek. A magyarok közül Dénes Mercédesz (53 kg), Barka Emese (58 kg) és Wilson Vanessa (69 kg) lép szőnyegre. A viadal vasárnap a szabadfogásúak küzdelmeivel ér véget.

 

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
8 órája

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik