Evezés: három magyar egység döntős az olimpiai kvalifikáción

2016.05.23. 18:52
Négy magyar egységből három továbbjutott a döntőbe a luzerni, úgynevezett végső evezős olimpiai kvalifikációs regatta hétfői versenynapján.

A magyar szövetség (MESZ) Facebook-oldalának beszámolója szerint a normál súlyú egypárevezősök középfutamában Pétervári-Molnár Bendegúz fél távnál még csak negyedik volt, de végül másodikként haladt át a célvonalon, így továbbjutott.

A normál súlyú kormányos nélküli kettesek középfutamában a két hete Európa-bajnoki aranyérmet nyerő Simon Béla, Juhász Adrián duó sokáig a negyedik helyen haladt, de olyan remekül hajrázott, hogy végül elsőként ért célba, ezzel szintén bekerült a hatos fináléba.

A Krpesics Péter, Szigeti Roland, Forrai Dávid, Vallyon Bence összetételű könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes reményfutamában második lett, és ugyancsak továbbjutott. A Galambos Péter, Matyasovszki Dániel könnyűsúlyú kétpárevezős a negyedik helyen végzett középfutamában, így lemaradt a döntőről.

„Nagy sikernek tartjuk és nagyon pozitívan értékeljük, hogy három finalistánk van. Nagyon nehéz volt a döntőbe jutás, hiszen mindössze egy-két másodperc választotta el az első és az utolsó helyezetteket” – nyilatkozta az MTI-nek Alföldi Zoltán, a MESZ szakmai koordinátora a helyszínről.

Egypárban három, a többi számban pedig két-két riói indulási jogot osztanak ki a viadalon, amelyen nemcsak az európai sportolók, hanem minden olyan versenyző elindulhatott, akinek még nincs kvótája. Ez az utolsó lehetőség a kvótaszerzésre, a regattán 47 ország közel 400 versenyzője küzd az indulás jogáért 14 kategóriában.

A döntőket kedden rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
20 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53