Rio 2016: Jól állnak az előkészületek – Borkai

MTI MTIMTI MTI
2016.04.21. 21:32
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint jól állnak a nyári riói olimpiára való előkészületekkel. Borkai Zsolt az M1 aktuális csatorna csütörtök esti Híradójában kiemelte: a magyar versenyzők nyugodtan készülhetnek, minden feltétel biztosított ahhoz, hogy sikeresen szerepelhessenek.


A MOB elnöke felidézte, hogy tavaly és idén is az volt az elsődleges feladatuk, hogy olyan felkészülést, „nyugodt hátteret” biztosítsanak a versenyzőknek, edzőknek, amellyel minél többen tudják magukat kvalifikálni a riói olimpiára. Borkai Zsolt úgy érzi ez sikerült. Kérdésre válaszolva hozzátette: a sportolók minden jelzésére, igényére a MOB és a szövetségek is odafigyelnek. Ha valami szükséges, azt biztosítják a a számukra.
A MOB elnöke felidézte, hogy tavaly és idén is az volt az elsődleges feladatuk, hogy olyan felkészülést, „nyugodt hátteret” biztosítsanak a versenyzőknek, edzőknek, amellyel minél többen tudják magukat kvalifikálni a riói olimpiára. Borkai Zsolt úgy érzi ez sikerült. Kérdésre válaszolva hozzátette: a sportolók minden jelzésére, igényére a MOB és a szövetségek is odafigyelnek. Ha valami szükséges, azt biztosítják a a számukra.

Borkai Zsolt felidézte, hogy már 115-en biztosan kint lesznek az olimpián, de – mint kiemelte – még nem fejeződött be a kvalifikáció. A MOB elnökének becslése szerint nagyjából 140 magyar sportoló juthat ki a nyári játékokra.

A görögországi Olümpiában csütörtök délelőtt meggyújtották az augusztusi riói olimpia lángját.

A hagyományoknak megfelelően egy „papnő” – Katerina Lehou színésznő – korhű jelmezben, a Nap sugaraival, fém parabolatükör segítségével lobbantotta fel a lángot Héra istennő 2600 éves temploma előtt. A színésznő ezután átadta az olimpiai lángot a staféta első tagjának, Elefteriosz Petruniasz világbajnok görög tornásznak. A fáklyaváltó idén 80 éves, először az 1936-os berlini olimpia előtt volt példa arra, hogy a lángot futók vitték, s adták kézről kézre Olümpiától a házigazda városig.

A görögországi váltófutás után a fáklya jövő szerdán érkezik meg Athénba, a régi Olimpiai Stadionba, ott adják át az első dél-amerikai olimpiai játékok szervezőinek. Brazíliában május 3-án kezdődik a váltófutás – amely 329 várost érint és 12 ezer tagja lesz –, a Rio de Janeiró-i olimpia megnyitójára augusztus 5-én kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09