Mecsek-rali: a Kakuszi testvérek győztek Bútor Róberték előtt

Vágólapra másolva!
2010.10.17. 16:01
A Kakuszi testvérek, Zsolt és Csaba nyerték az évadzáró Mecsek-ralit. Kakusziék mögött a Bútor Róbert, Holczer Dániel kettős lett a második, a Hadik András, Juhász István páros pedig a harmadik.

A Mecsek-rali vasárnapi zárónapján váltóhiba miatt kiesett az addigi éllovas, bajnoki címvédő Herczig Norbert, s ezzel az éves összesítésben is leszorult a képzeletbeli dobogó harmadik fokáról, amelyet végül Turi Tamás szerzett meg.

Az abszolút bajnoki cím és az ezüstérem sorsa már egy versennyel a zárás előtt, az augusztusban rendezett Kazincbarcika-ralin eldőlt: az első helyet Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer Evo IX) szerezte meg, míg a második a korábban hétszeres győztes ifj. Tóth János (Peugeot 207 S2000) lett.
    
 MECSEK-RALI
VÉGEREDMÉNY
1. Kakuszi Zsolt, Kakuszi Csaba (Ford Fiesta S2000) 1:22:55.9
2. Bútor Róbert, Holczer Dániel (Peugeot 207 S2000) 7.6 mp hátrány
3. Hadik András, Juhász István (Subaru Impreza) 43.8 mp h.

 AZ OB VÉGEREDMÉNYE
AZ ÉLCSOPORT
1. Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer Evo IX)
2. Ifj. Tóth János (Peugeot 207 S2000)
3. Turi Tamás (Mitsubishi Lancer Evo IX)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik