9. forduló - Trükkös

Vágólapra másolva!
2012.05.06. 14:05
Ebben a bejegyzésben a 9. forduló eredményeit és a tabellákat találjátok.A harmadosztályban hármas pontegyenlőség alakult ki, a sorrend eldöntésére...

Ebben a bejegyzésben a 9. forduló eredményeit és a tabellákat találjátok.

A harmadosztályban hármas pontegyenlőség alakult ki, a sorrend eldöntésére a korábban (a facebookon) megszavazott módszerrel -az egymás elleni eredményeket tartalmazó- minitabellával oldottuk meg.

Mivel kevés meccsértékelés érkezett, ezért azokat itt teszem közzé.

A jegyzőkönyv nem áll a rendelkezésünkre, így a góllövőket nem tudtam feltüntetni.
A teljes góllövőlistának a következő héten szentelünk egy önálló bejegyzést.


Eredmények:

Lex Poznan – Los Blancos - 3-4

SPQR - KPI - 4-5

SPQR (Schiffer Zsolt):
"Erről a meccsről nagyon nehéz mit mondani... egyszerűen nem értettem ami a pályán történik. Az első félidőben úgy tűnt sima győzelmet aratunk. Nem csak a négy gól miatt, hanem a játék képe is azt mutatta, hogy a két csapat közt nagy a különbség. Majd megtörtént ami eddig is már sokszor az idény során. De most még látványosabban, még erőteljesebben szétestünk. Talán el is fáradtak a srácok, hiszen ne feledjük el, hogy egy cserével kezdtünk neki a meccsnek. Tudtuk, hogy vékony a keret, de reméltük, hogy tartós sérülésünk nem lesz. Sajnos ez nem került el minket. A KREATIN elleni mérkőzés nagyon nehéz lesz."

KPI (Obbágy László):
"Ez a szív diadala volt. Szerencsétlen és potya gólokkal hagytuk elmenni az ellenfelet, ekkor kicsit megijedtem, hogy nagyon súlyos vereség lesz a vége, sajnos én sem álltam a helyzet magaslatán, bizonytalannak éreztem magam. A kulcsmomentum az volt, hogy nem estünk széjjel, megőriztük nyugalmunkat 0-4 után is, úgy mentünk tovább, mintha nem égnénk néggyel, s a félidőig feljöttünk mínusz kettőre. A folytatásban egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, de ez a történelmi fordítás igen nagy bravúr, amiért mindenkinek óriási dicséret jár. Sajnos a sorsunk nem a mi kezünkben van, mivel az AS Iustum ikszelt a Kreatinnal, valószínűleg nem végzünk osztályozó helyen, de a 3. hely is bravúr, ha megszerezzük. A BHÖK ellen szeretnénk jó bulimeccset játszani, szerintem megérdemeljük, mert sikeres idényen vagyunk túl."

Gradus – FC Vaskapu - 1-12

Vaskapu Jam-Jam – Smasszer United - 9-2

Fegyencjárat – AS Iustum - 1-6

As Istum (Tóth Máté):
"Elsősorban azon igyekeztünk, hogy ne nyomjon minket agyon a tét, hiszen az ezüstéremről, a csapat eddigi legjobb eredményéről volt szó. Szerencsére, 9 pontos hátrányában inkább a Fegyencjáratnak volt miért aggódnia.
A mérkőzés az eredmény ellenére is kiegyenlítettnek tűnt belülről, mindkét kapu folyamatosan "tűz alatt" volt. A 2. félidőben a két öngól demoralizálta az ellenfelünket, csak innentől játszottunk némi fölényben. Ekkora különbség természetesen nincs a két csapat között, de örülünk, hogy a nem tartalékos Fegyencjáratot is sikerült megvernünk."

KREatin – AS Iustum II - 3-3

AS Istum II (Tóth Máté): "Ez a meccs megmutatta, mi lehetne, ha az eredetileg elképzelt alapcsapatunk végig tudta volna játszani a félévet. Ipari mennyiségű helyzetet hagytunk ki, amit inkább írok az összeszokatlanságunk, mint a már biztos bajnoki címe tudatában pályára lépő KREatin lazaságára. Az eredmények szerencsés alakulásának köszönhetően ismét van esélyünk az osztályozóra, amit most már nem szeretnénk kiengedni a kezünkből."

(BHÖK-Spartacus – Just4Fun) - HALASZTVA

Bíbortógás Fenevadak - Erasmuscle - 5-0 (Megállapított)

Pasos United – Budapest Rangers - 4-7


Tabellák:

I. osztályCsapatMGYDVRGKGGKPONT
1.Vaskapu FC88

87107724
2.AS Iustum98
155411424
3.Fegyencjárat84
448371012
4.Los Blancos93
62743-269
5.Gradus82
63062-326
6.Lex Poznan8

82476-520




















II. osztályCsapatMGYDVRGKGGKPONT
1.Bíbortógás Fenevadak97
251262521
2.Vaskapu Jam Jam962149232620
3.Budapest Rangers952250311917
4.Erasmuscle93233036-611
5.Smasszer United93
62447-239
6.Pasos United9

91248-360




















III. osztályCsapatMGYDVRGKGGKPONT
1.KREatin981
60134725
2.AS Iustum II942347272014
3.SPQR942342291314
4.KPI94233733414
5.BHÖK-Spartacus81161058-484
6.Just4fun81
71755-383




















Minitabella








1.AS Iustum II4211141407
2.SPQR4121201474
3.KPI4
311420-73



Ha csapattag vagy és szeretnél beszámolni a mérkőzésed alakulásáról, írd meg kommentben és én belerakom a bejegyzésbe!

Ha hibát találtok, szóljatok és javítom.

A beharangozó este fog érkezni, addig is ne felejtsetek el játszani a Tippversenyben!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik