Serie A: újabb két mérkőzést halasztottak el, köztük az Interét

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.06. 10:11
null
Bolognában az Inter vendégeskedett volna csütörtök délután (Fotó: bolognafc.it)
A Fiorentina–Udinese és a Salernitana–Venezia után az Atalanta–Torino és a Bologna–Inter mérkőzést is elhalasztották az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) január 6-ra kiírt 20. fordulójából a koronavírusos esetek megnövekedett száma miatt.

 

Már négy meccset napoltak el az olasz bajnokság idei első fordulójából: a keretében regisztrált koronavírusos esetek száma miatt a tartományi egészségügyi hatóságok az Udinesét, a Veneziát és a Torinót sem engedték elutazni csütörtöki idegenbeli bajnokijára – mindhárom együttes játékosait karanténba helyezték –, továbbá az Inter bolognai meccsét sem tartják meg, mert a hazaiaknál nyolc labdarúgó (plusz még néhány stábtag) is pozitív koronavírustesztet adott.

Érdekesség egyébként, hogy a liga nem járult hozzá a mérkőzések elhalasztásához – írja a Football Italia –, ami azt vonná maga után, hogy a vétlen csapatoknak 3–0-s gólkülönbséggel jóváírják a találkozók három pontját, ám az egészségügyi szervezeteknek jogukban áll felülbírálni a Serie A futballal kapcsolatos protokollját.

Jogerős döntés csak később várható az ügyben.

OLASZ SERIE A
20. FORDULÓ
Január 6., csütörtök

12.30: Sampdoria–Cagliari (Tv: Sport2)
14.30: Lazio–Empoli (Tv: Sport1)
14.30: Spezia–Verona (Tv: Sport2)
16.30: Sassuolo–Genoa
18.30: Milan–Roma (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Juventus–Napoli (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Salernitana–Venezia – elhalasztva
Fiorentina–Udinese – elhalasztva
Atalanta–Torino – elhalasztva
Bologna–Internazionale – elhalasztva

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 19 14 4 1 49–15 +34 46
2. Milan 19 13 3 3 40–22 +18 42
3. Napoli 19 12 3 4 35–14 +21 39
4. Atalanta 19 11 5 3 38–24 +14 38
5. Juventus 19 10 4 5 27–17 +10 34
6. Roma 19 10 2 7 31–21 +10 32
7. Fiorentina 19 10 2 7 34–25 +9 32
8. Lazio 19 9 4 6 39–34 +5 31
9. Empoli 19 8 3 8 30–34 –4 27
10. Bologna 19 8 3 8 27–31 –4 27
11. Torino 19 7 4 8 23–19 +4 25
12. Verona 19 6 6 7 34–32 +2 24
13. Sassuolo 19 6 6 7 30–31 –1 24
14. Udinese 18 4 8 6 26–28 –2 20
15. Sampdoria 19 5 5 9 27–35 –8 20
16. Venezia 19 4 5 10 18–34 –16 17
17. Spezia 19 4 4 11 19–39 –20 16
18. Genoa 19 1 8 10 19–37 –18 11
19. Cagliari 19 1 7 11 17–40 –23 10
20. Salernitana 18 2 2 14 11–42 –31 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik