Serie A: négyet vágott a Napoli; Dzeko a 94. percben döntött

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.22. 17:09
null
Edin Dzeko fejes gólja győzelmet ért a Romának(Fotó: Getty Images)
A Roma 2–1-es győzelmet aratott a Bologna otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 4. fordulójában. A „farkasok” győztes gólját Edin Dzeko fejelte a 94. percben, már emberhátrányban. A Napoli a duplázó Fernando Llorente vezérletével simán nyert az újonc Lecce vendégeként (4–1).

Nagyon közel állt a Bologna ahhoz, hogy a Roma ellen is megőrizze veretlenségét az új olasz bajnoki idényben, ám Edin Dzeko hosszabbításban fejelt góljával a „farkasok” elvitték a három pontot a Stadio Renato Dall’Arából (1–2). Pedig a fővárosiak ekkor már tíz emberrel játszottak, mert a 85. percben Gianluca Mancinit második sárga lappal kiállította soraikból a játékvezető.

A vendégek első gólját Alekszandar Kolarov lőtte szabadrúgásból, ebben a műfajban a 2017–2018-as évad kezdete óta csak Lionel Messi szerzett nála több gólt az öt európai topligában.

BOLOGNA–ROMA 1–2 (ÁTKATTINTÁSSAL)

A Roma két döntetlen után egymást követő második bajnokiján nyert, de még így is az Inter, a Juventus és a Napoli mögött áll a tabellán.

Utóbbi alakulat vasárnap a Lecce vendégeként győzött 4–1-re Fernando Llorente vezérletével. A Tottenhamtől érkező spanyol csatár először volt tagja a nápolyiak kezdőcsapatának a Serie A-ban, és egyből két góllal hálálta meg a bizalmat. Hasonló teljesítményre a Napoli mezében legutóbb Arkadiusz Milik volt képes, még 2016 augusztásban – Leccében éppen ő volt Llorente csatártársa.

LECCE–NAPOLI 1–4 (ÁTKATTINTÁSSAL)

Elveszítette 2500. olasz első osztályú meccsét a Torino, amely a Sampdoriától kapott ki (0–1) Genovában.

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ

Bologna–Roma 1–2 (N. Sansone 54. – 11-esből, ill. Kolarov 49., Dzeko 94.)
Lecce–Napoli 1–4 (Mancosu 61. – 11-esből, ill. Llorente 28., 82., Insigne 40. – 11-esből, Fabián Ruiz 52.)
Sampdoria–Torino 1–0 (Gabbiadini 56.)
Atalanta–Fiorentina 2–2 (Ilicic 84., Castagne 95., ill. Chiesa 24., Ribéry 66.) – BŐVEBBEN ITT!
Lazio–Parma 2–0 (Immobile 8., Marusic 67.)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Milan–Inter0–2 (Brozovic 49., R. Lukaku 78.) – BŐVEBBEN ITT!
Juventus–Hellas Verona 2–1 (Ramsey 31., Cristiano Ronaldo 49. – 11-esből, ill. Miguel Veloso 20.) – BŐVEBBEN ITT!
Cagliari–Genoa 3–1 (G. Simeone 46., C. Zapata 84. – öngól, Joao Pedro 87., ill. Kouamé 83.)
Udinese–Brescia 0–1 (Romulo 57.)
Sassuolo–SPAL 3–0 (Caputo 26., 45+2., Duncan 47.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 4 4 9–1 +8 12
2. Juventus 4 3 1 7–4 +3 10
3. Napoli 4 3 1 13–8 +5 9
4. Roma 4 2 2 10–7 +3 8
5. Lazio 4 2 1 1 7–3 +4 7
6. Atalanta 4 2 1 1 9–8 +1 7
7. Bologna 4 2 1 1 7–6 +1 7
8. Sassuolo 4 2 2 10–7 +3 6
9. Cagliari 4 2 2 7–5 +2 6
10. Torino 4 2 2 6–6 0 6
11. Brescia 4 2 2 5–5 0 6
12. Milan 4 2 2 2–3 –1 6
13. Verona 4 1 1 2 3–4 –1 4
14. Genoa 4 1 1 2 7–9 –2 4
15. Parma 4 1 3 4–7 –3 3
16. Udinese 4 1 3 2–5 –3 3
17. SPAL 4 1 3 4–8 –4 3
18. Lecce 4 1 3 3–10 –7 3
19. Sampdoria 4 1 3 2–9 –7 3
20. Fiorentina 4 2 2 6–8 –2 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik