K. T. I.
2021.02.04 13:29 Frissítve: 2021.02.04 16:06

Olaszország: Berlusconiék összehoznák a Ribéry, Balotelli, Boateng támadótriót

Ahol Silvio Berlusconi, Adriano Galliani és az ACM rövidítés egyszerre megjelenik, ott a mezei futballszurkoló komoly ambíciókat gyaníthat. Ugyan már jó ideje annak, hogy előbbi kettős nem az AC Milant irányítja, most úgy fest, egyre komolyabban gondolják, hogy az AC Monzánál egy amolyan Milan 2.0-projektet épít fel. A Serie B újonca ősszel a bő egy évvel korábban még az FC Barcelonában futballozó Kevin-Prince Boatenget, decemberben a hétpróbás Mario Balotellit szerződtette, s most a Bayern München korábbi ikonikus alakjára, a Fiorentinában futballozó Franck Ribéryre vetett szemet.

Ribéry rutinjára Firenze után Monzában is építenének (Fotó: AFP)

 


A Monza grandiózus terveiről a vezérigazgatói székben ülő Adriano Galliani beszélt a helyi Tele Radio Stereo adásában.

„Az ötlet, hogy megszerezzük Ribéryt a Boatenggel való barátságából ered – mondta Galliani. – Ha fel tudunk jutni a Serie A-ba, abszolút reális, hogy a megszerzésében gondolkodjunk. Mindig is így festett a tervünk, jussunk el a Serie C-ből a B-be, a Serie B-ből az A-ba. Jelenleg a gólkülönbségünk miatt vagyunk másodikak, és feljutó helyen lennénk. Persze a lényeg nem az, hogy hol állsz húsz forduló után, hanem hogy hol állsz a harmincnyolcadik fordulót követően. Abban reménykedünk, hogy a várost, amelyben születtem, megajándékozhatjuk azzal a boldogsággal, amelyet egy Serie A-s csapat jelent. Mindezt először élhetnénk át a klub történetében."

Ribéry 2019 nyarán, a Bayern Münchent 12 év után elhagyva, szerződése lejártával igazolt a Fiorentinához, ahol az eltelt időben 39 tétmeccsen lépett pályára, négy gólt szerzett és nyolc gólpasszt osztott ki. A jelenlegi idényben 17 bajnokin egy gólja és öt asszisztja van. A szerződése jelen állás szerint nyáron kifut a violáknál. 

Ribéry áprilisban már 38 esztendős lesz.

2023.01.27 19:05:59

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Felidézzük a vb-győztes olasz kapus indulása körülményeit és a felbukkanását kísérő nyilatkozatokat.

2023.01.24 22:16:09

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az én bajom az, hogy ha bűnösök is, megint nem azok bűnhődnek majd, akik a törvény ellen vétettek (nyilván ezért mondtak le nagy hirtelen), hanem azok, akik az égvilágon semmiről sem tehetnek: a játékosok és a szurkolók.

2023.01.18 23:30:32

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Napoli kilenc pont előnnyel vezeti az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tabelláját a címvédő Milan és tízzel a Juventus, illetve az Internazionale előtt. Azt tegyük most félre, hogy Luciano Spalletti legénysége kedden a gyengécske Cremonese ellen tizenegyesekkel kiesett az Olasz Kupából, mert a szurkolókat sokkal inkább a Serie A, valamint a lehető legjobb Bajnokok Ligája-szereplés érdekli és tartja lázban.

2023.01.18 23:10:42

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Ha így fáj, ezt, ha úgy fáj, azt tanácsos bekapnunk.

2023.01.18 19:26:13

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Az Internazionale már a 21. percben kétgólos előnyben volt és végül magabiztos győzelmet aratott.