Milan: lezárult a vásárlás, új kézben a klub, a rokonságban ott a Liverpool is

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 18:19
null
Fotó: AFP
Befejeződött az 1.2 milliárd eurós vásárlási folyamat, a Gerry Cardinale irányította RedBird Capital Partners lett az AC Milan új főtulajdonosa – jelentette be szerdán hivatalos honlapján az olasz labdarúgócsapat.

 

Kisebbségi részvényesként és stratégiai partnerként a New York Yankees baseballcsapatot birtokló Yankee Global Enterprises is tagja az új tulajdonosi körnek, ennek nyomán – mint a Financial Times felhívja a figyelmet – a sok új Milan-befektető között ott található a Gerry Cardinale-lal régóta üzleti kapcsolatban lévő kosárlabda-fenomén, LeBron James, továbbá a zenei producer Jimmy Lovine és a rapper Drake.


Az angol üzleti lap azt is írja, hogy továbbra is Paolo Maldini és munkatársai irányítják a sportszakmai munkát, a sportbefektetések terén évtizedes tapasztalatokkal és meghatározó infrastruktúrával rendelkező RedBird a klub bevételeinek feljebb tornászásán munkálkodik majd – például a legnézettebb egyesült államokbeli médiafelületeken való megjelenés révén.

„A Milannal kapcsolatos víziónk egyértelmű: minden feltételt megteremtünk tehetséges futballistáinknak, edzőinknek és szakmai stábunknak a sikeres működéshez, és mindent megteszünk, hogy szurkolóinknak élmény legyen e történelmi klubhoz tartozni – idézi a klubhonlap Gerry Cardinale-t, a sportbiznisz nagyágyújaként ismert RedBird alapítóját, aki a májusban kezdődött folyamat során egy másik amerikai befektetőtől, az Elliott Fundtól vásárolta meg a klubot. – Globális sport- és médiahálózatunkat, elemzői szakértelmünket, a sportlétesítmények fejlesztése és a vendéglátás terén szerzett tapasztalatainkat egyetlen cél szolgálatába állítjuk: a Milan mindig az európai és a világ futballjának csúcsán legyen.”

A RedBird gazdag sportportfóliójában nem a Milan az egyetlen európai labdarúgóklub; ebbe a körbe tartozik a francia Toulouse FC és – a Fenway Sports Groupban birtokolt kisebbségi tulajdonrészen keresztül – a Liverpool FC is.

Legfrissebb hírek

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
10 órája

Esposito volt a hős, az Inter növelte előnyét a Serie A élén

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 22:50

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 20:33

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 22:55

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 22:43

A hajrában csúszott ki a Fiorentina kezéből a három pont a Milan ellen, idegenben nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 17:18
Ezek is érdekelhetik