Milan: bejelentették a belga csatár érkezését – hivatalos

CS. M.CS. M.
2022.07.05. 16:52
null
Origi immár hivatalosan is a Milan játékosa (Fotó: AC Milan, Twitter)
Hónapok óta köztudott volt, de csak most vált hivatalossá: az olasz bajnok Milan bejelentette, hogy szerződtette a belga Divock Origit, akinek június végén járt le a szerződése a Liverpoolnál.


A 27 éves belga támadó Milánóba szerződése már közel másfél hónapja köztudott, ám mivel június végén járt le a szerződése a Liverpoolnál, csak most vált hivatalossá a transzfer – új kontraktusa 2026 nyaráig szól a rossonerivel.

Origit 2014-ben mintegy 12.5 millió fontért szerződtette a Liverpool, ám az első idényére még kölcsönben visszaküldte korábbi klubjához, a Lille-hez. Később még egyszer, a 2017–2018-as évadban adta kölcsön, akkor a Wolfsburgnak.

A támadó ugyan nyolc év alatt egyszer sem számított fix kezdőnek, kitartott a csapat mellett. Jürgen Klopp, a Liverpoolt 2015 októbere óta irányító menedzser is rengetegszer dicsérte példás hozzáállása, remek mentalitása miatt.

Nyolc év alatt 175 tétmeccs, 41 gól és 18 gólpassz került a neve mellé. Ez idényenként alig 20 fellépést jelent a Liverpoolnál.

Liverpooli góljai közül a legfontosabbat alighanem a 2018–2019-es Bajnokok Ligája-elődöntő-visszavágón lőtte, Trent Alexander-Arnold mai napig emlékezetes, gyorsan elvégzett szöglete után az FC Barcelona kapujába találva. Később csereként beállva a BL-döntőben is eredményes volt.

Legfrissebb hírek

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
20 órája

Serie A: edzőt váltott a Torino a genovai pofon után

Olasz labdarúgás
22 órája

Loftus-Cheek több hónapra kidőlt a sorból

Olasz labdarúgás
Tegnap, 10:34

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 22:44

Serie A: a Milan elszenvedte a második vereségét – 10 ponttal vezet az Inter

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 20:41

Serie A: az Atalanta fordított a Napoli ellen a fejes gólok meccsén

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 17:02

Serie A: simán legyőzte és megelőzte a Torinót a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 14:27

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25
Ezek is érdekelhetik