BODNÁR ZALÁN 2022.05.24 22:44 Frissítve: 2022.05.24 23:03

Maldini legnagyobb győzelme – Bodnár Zalán publicisztikája

 

Már nem vagyok Milan-szurkoló, mint gyerekkoromban, de azért megérintett, hogy a vörös-feketék tizenegy évnyi hosszú böjt után újra megnyerték az olasz bajnokságot. Különösen azért, mert a sikerben óriási érdemei vannak gyerekkori idolomnak, Paolo Maldininak, akit hajlamos vagyok minden idők legjobb védőjének nevezni, és bárkivel vitába szállok, aki ezt nem így gondolja (de többnyire mások is így szokták gondolni). A teljes pályafutását a Milanban töltő Maldini 1984 és 2009 között hét olasz bajnoki aranyéremben vállalt főszerepet (nem is beszélve az összesen 25 trófeájáról, köztük az öt BEK/BL-serlegről), most pedig klubvezetőként juttatta Olaszország csúcsára imádott csapatát, amellyel édesapja és most már Daniel fia is bajnok lett.

Pedig semmiképpen sem lehetett biztosra venni, hogy sikertörténetet ír „öltönyösként” is a milánói klubbal. Kissé az is meglepett, hogy elfogadta 2018 augusztusában az új tulajdonos, az amerikai Elliott Management Corporation állásajánlatát, hiszen hiába a 25 évnyi hűség és a megszámlálhatatlan siker játékosként, 2009-ben úgy intett búcsút, hogy csatában volt a szurkolókkal, és utána a meccsekre sem nagyon járt ki. Sohasem beszélt arról, hogy sportvezetői ambíciói lennének, az edzősködés lehetősége sem jött szóba, boldogan élte a futball utáni stresszmentes életét, leginkább tenisszel múlatta az időt (2017-ben el is indult egy milánói ATP Challenger Touron párosban). Sportstratégiai és fejlesztési igazgatónak nevezték ki 2018-ban a sportigazgató, Leonardo mellé, ez meglehetősen kamu állásnak tűnt, a következő évben viszont már felajánlották neki a magyarul nehezen értelmezhető technikai igazgatói pozíciót, ami Paolo Scaroni elnök és Ivan Gazidis vezérigazgató mögött a harmadik legfontosabb poszt, sportszakmai tekintetben pedig lényegében az első. Leginkább ­sportigazgatóként értelmezhető.

Nem festett valami jól a Milan, amikor Maldini vezetőként odakerült. Jószerével a káosz ült tort, a vezetőséget teljes koncepciótlanság jellemezte, az anyagi helyzet pedig bizonytalan volt. A csapat az azt megelőző öt idény mindegyikében a hatodik és a tizedik hely között végzett a bajnokságban, tehát a legjobb öt közé sem jutott be, és a közelében sem járt a Bajnokok Ligájának, holott a sorozat második legeredményesebb résztvevője hét kupagyőzelemmel. A korábbi évtizedek sikereit megalapozó volt tulajdonos, Silvio Berlusconi már szakított az egyesülettel, egyébként sem bírta pénzzel a versenyt a nemzetközi nagybefektetőkkel, az őt követő kínai tulajdonosokról lerítt, hogy komolytalanok, és az Elliottról sem csak jót lehetett hallani előzetesen. Az amerikaiak stabilizálták ugyan anyagilag a Milant, de annyira sohasem nyitották ki a pénztárcájukat, hogy versenyképes legyen a klub a Juventusszal vagy az Interrel, nem is beszélve a nemzetközi nagycsapatokról, amelyek fényévnyi távolságba kerültek tőle.

A mostani sikert sem valamiféle gazdasági fellendülés vagy tőkeinjekció tette lehetővé, hanem tudatos építkezés és okos vezetői döntések, amelyeket szinte mind visszaigazolt az élet.

Maldini(ék) első jó elhatározása Stefano Pioli vezetőedzői kinevezése volt 2019 októberében. Előtte Cristian Brocchi, Vincenzo Montella, Gennaro Gattuso és Marco Giampaolo sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, és sokan jövendölték Pioli korai bukását is, mivel előtte kudarcot vallott a Lazio, az Inter és a Fiorentina trénereként is, és annak ellenére, hogy elmúlt ötvenéves, még egyetlen trófeája sem volt a felnőttfutballban.

Még a kinevezésénél is jobb döntésnek bizonyult azonban, hogy 2020 tavaszán Maldiniék visszatáncoltak attól, hogy Ralf Rangnick átvegye a stafétát Piolitól. A futball nagy német elméleti professzorát megváltóként várták a San Siróban, szóban már megegyeztek vele, ám a koronavírus-járvány első hullámakor valami váratlanul megváltozott a csapatnál – jó irányban. A pandémia miatti leállás előtti 26 fordulóban 36 pontot gyűjtött, és csupán 30 gólt szerzett a Milan, majd amikor újraindult a bajnokság, a hátralévő 12 meccsen 30 pont és 33 gól jött össze! A különbség ég és föld, és Maldiniék inkább azt választották, hogy szószegők legyenek Rangnickkal, de nem engedték el a megtáltosodott csapat edzőjét. Pioli pedig meghálálta a bizalmat, míg a Manchester United szurkolói azóta már a saját bőrükön tapasztalták, hogy Rangnickot nehéz lenne megváltónak tartani.

Abban az idényben a nagy tavaszi hadjárat is csak a hatodik helyre tudta előreléptetni az együttest, a következő, 2020–2021-es bajnokságban azonban már a második helyen futott be a Milan. Ám a hátránya 12 pont volt a bajnok Inter mögött, és nehezen lehetett elképzelni, hogy az ledolgozható a következő kiírásban, még Antonio Conte vezetőedző vagy a középcsatár, Romelu Lukaku távozásának tudatában sem.

Hogy mégis sikerült, az nem az anyagiaknak köszönhető, hiszen a Juventus és az Internazionale lehetőségei még mindig jobbak voltak, és erősebb a keretük. A sikerhez mindenekelőtt jó döntések kellettek nemcsak a vezetőedző, hanem a játékosok kiválasztásában is. Nem pumpálták fel sztárokkal a csapatot az elmúlt két évben, viszonylag olcsón erősítettek, de szinte hihetetlen módon minden választás ült.

A saját nevelésű kapuscsillag, a tavaly nyári Európa-bajnokság legjobb játékosának választott Gianluigi Donnarumma távozása sem ejtette kétségbe Maldiniékat, hozták a helyére a ­Lille-ből a nagyvilág előtt szinte ismeretlen Mike Maignant, aki főnyereménynek bizonyult, rengeteg pontot hozott a csapatnak, egyhangúlag őt választották meg a Serie A-idény legjobb kapusának. A belső védő Pierre Kalulut úgy szerződtették a Lyonból, hogy felnőtt bajnoki mérkőzése még nem is volt Franciaországban, de 21 évesen rendkívüli érettségről tett tanúbizonyságot. A másik belső védőre, a kanadai születésű, de már angol válogatott Fikayo Tomorira nem tartott igényt a Chelsea. Az ide-oda passzolgatott, római nevelésű jobbhátvéd, Alessandro Florenzi is új otthonra talált Milanellóban. A gyerekkora óta Milan-drukker Sandro Tonalit már majdnem elengedték tavaly, de óriásit fejlődött egy év alatt, benne már sokan az új Andrea Pirlót látják. Rafael Leaóért nem sajnáltak csaknem 30 millió eurót, de a Lille-ből érkező portugál azóta megtöbbszörözte az árát, becslések szerint immár csaknem százmilliót ér, és a bajnokság hajrájában maga nyert meg több meccset is, az utolsóban a Sassuolo ellen például három gólpasszt adott. A 35 éves Olivier Giroud-ról már majdnem lemondott a világ, a Chelsea-nek nem kellett, a Milanban pedig ő lett a fontos gólok embere, az Inter és a Napoli elleni tavaszi rangadókat is ő döntötte el. És persze a már a tizenegy évvel ezelőtti scudettóban is főszerepet vállaló, veterán Zlatan Ibrahimovicot is mesteri ötlet volt visszahozni 2020-ban. Noha a tavasszal már sokat volt sérült, akadt olyan időszaka a bajnokságnak, amikor sorra ő nyerte meg a mérkőzéseket, és a jelenléte óriási hatással volt az öltözőre. Amikor a Berlusconi-éra hanyatló időszakában, 2012-ben ki kellett árusítani a csapatot, a svéd óriás (és Thiago Silva) Párizsba eladásával indult meg a lejtőn a gárda, az akkori anyagi gondok és az ikonikus játékosok eladása egy évtizedre megtörték a Milant – így aztán szimbolikus jelentősége is van, hogy az új tulajdonosok visszahozták, és most szivarozva, a legnagyobb királyként ünnepelhette meg saját maga tizenkettedik bajnoki címét.

Úgy hírlik, a nyáron megint tulajdonosváltás várható a Milannál, az Elliott-tól 1.3 milliárd euróért megvásárolja a klubot a szintén amerikai Red Bird Capital Partners. Paolo Maldini szerződése is lejár június 30-án, de az új vezérkar nagy hibát követne el, ha nem ajánlana új szerződést a sikerek kovácsának. Maldininak anno a pályán is meg kellett küzdenie mindenért, de a nagy diadalok idején azért mindig volt mellette a csapatban egy Marco van Basten, egy Ruud Gullit, egy Franco Baresi, egy Roberto Baggio, egy Alessandro Nesta, egy Clarence Seedorf vagy épp egy Andrij Sevcsenko, így szinte győzelemre volt ítélve. Ilyen nehéz dolga még sohasem volt.

Azt hiszem, játékosként hét scudetto ide, öt BL-serleg oda, ez a mostani bajnoki cím Paolo Maldini pályafutásának legváratlanabb, legmegharcoltabb és legbecsesebb trófeája.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

2022.06.29 14:06:08

Olasz labdarúgás NAGY ZSOLT

„A jövőmet egyértelműen Rómában képzelem el, és a pápa kérésére sem illik nemet mondani.”

2022.06.19 08:43:57

Olasz labdarúgás NAGY ZSOLT

A legtöbb gólt szerezte a topligákban szereplő angol támadók közül a 2021–2022-es idényben.

2022.06.01 23:04:32

Olasz labdarúgás CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. A Nemzeti Sport a homályos évek során akkor szentelt bővebb figyelmet a csapatnak, amikor a fogadási csalások dagadó botránya közepette fókuszba került egy 2010-es Cremonese–Paganese harmadosztályú bajnoki, amelyen a játékosok furcsán szédelegve, lelassulva mozogtak.

2022.05.24 22:36:49

Olasz labdarúgás BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Hogy mégis sikerült, az nem az anyagiaknak köszönhető, hiszen a Juventus és az Internazionale lehetőségei még mindig jobbak voltak, és erősebb a keretük. A Milan sikeréhez mindenekelőtt jó döntések kellettek, nemcsak a vezetőedző, hanem a játékosok kiválasztásában is.

2022.04.25 21:07:51

Olasz labdarúgás B. J.

Sokkal jobban kezdett a házigazda, de meglett a böjtje a kihagyott helyzeteknek és a védelmi kihagyásoknak.