Éledező forró drót Torino és Madrid között

Vágólapra másolva!
2011.05.12. 22:05
null
Madridi csereemberek felől érdeklődik a Juventus (fotó: Action Images)
Címkék
Olasz sajtóinformációk szerint a Juventus labdarúgócsapatának két vezetője, Giuseppe Marotta általános igazgató és helyettese, Fabio Paratici csütörtökön együtt ebédelt Madridban Florentino Pérezzel, a Real Madrid elnökével. A megbeszélésen állítólag több játékos neve is szóba került, akik klubot válthatnak a nyáron.



A Juve-játékosok részéről állítólag Felipe Melo és Giorgio Chiellini neve vetődött fel, mint lehetséges Real-célpont., míg a Juve vezetői állítólag mindenekelőtt Karim Benzema, Gonzalo Higuaín, illetve Ezequiel Garay megszerzésének – akár kölcsönvételének – feltételeiről érdeklődtek.

Konkrétumok még aligha hangoztak el az ügyben, már csak azért is, mert a „zebráknál” még keresik a menesztés előtt álló Luigi Delneri utódát.

A La Gazzetta dello Sport megjegyzi, hogy az olaszok „madridi nyitása” egyelőre még csak tapogatózónak nevezhető, de kijelölheti a Juventus nyári átigazolásainak tendenciáját.

Karim Djaziri, Benzema ügynöke ugyanakkor a calciomercato.it honlapnak máris cáfolta ügyfele klubváltási lehetőségét. „Jelenleg nem látok rá esélyt, úgy gondolom, Benzema maradni fog a Realnál a következő szezonban is, mert boldog itt. Ezek csak átigazolási pletykák.”

Az olasz újságírók meg is kérdezték az ügyről Gianluigi Buffon kapus véleményét, aki csillogó szemmel kérdezett vissza, hogy Cristiano Ronaldo érkezik-e. Ezt követően azonban komolyra fordította a szót a kapuvédő.

„Akinek kedve van jönni, azt tárt karokkal várjuk. Az a fontos, hogy mindenki számára világos, erősítenünk kell a csapatot” – mondta a hálóőr.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
21 perce

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
29 perce

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
44 perce

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
44 perce

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
1 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
1 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
1 órája

A bosnyákok legyőzték Romániát, ki-ki meccset játszanak majd Ausztriával

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik