Serie A: négy nap után újra összecsap a Fiorentina és az Inter

B. Z.B. Z.
2025.02.10. 12:19
Fotó: Getty Images
Simone Inzaghi csapatának revansot kell vennie a csütörtöki vereségért, de a klublegenda Alessandro Altobelli szerint erőnlétileg nagyon maga alatt van a csapat.

Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni – ebben az ókori igazságban reménykednek az Internazionale háza táján. A milánói csapat csütörtökön pótolta be az Edoardo Bove szívleállása miatt még decemberben félbeszakadt, Fiorentina elleni rangadót, de 3–0-s vereséget szenvedett, és azon a napon tulajdonképpen semmi sem működött Simone Inzaghi csapatának játékában. A sors úgy hozta, hogy négy nappal később az Inter már ki is köszörülheti a csorbát, hiszen hétfő este újra összefut ez a két együttes a bajnokságban, igaz, Firenze helyett ezúttal a milánói Giuseppe Meazza Stadionban.

Ám az biztos, hogy a javításhoz sok mindent másként kell csinálnia a címvédőnek, mint a csütörtöki meccsen. Mindenekelőtt sokkal jobb teljesítményt kell nyújtania a széleken, mert a firenzeiek négy napja teljesen az uralmuk alatt tartották a pálya oldalsó területeit. Viszont eléggé meg van kötve Simone Inzaghi keze ezen a téren: a jobb oldalon fáradhatatlanul száguldozó Denzel Dumfries sárga lapok miatti eltiltását tölti majd, a bal oldal kulcsfigurája, Federico Dimarco pedig továbbra is influenzás, nagyon valószínű, hogy nem tud pályára lépni hétfő este. Előbbi helyét minden valószínűség szerint Matteo Darmian veszi át, utóbbiét pedig az olasz lapok jóslata szerint a Romától kölcsönkapott Nicola Zalewski. De a középpálya centrumában is sok a gondja a Nerazzurinak, pedig korábban nagy erőssége volt. Most azonban hetek óta fásultnak tetszik Hakan Calhanoglu és Henrih Mhitarjan is.

Kisé általánosítva: valójában az egész csapat a fáradtság jeleit mutatja, miközben üldöznie kell a bajnoki címért zajló versenyben a Napolit. Erről beszélt a klublegenda, Alessandro Altobelli  is a La Gazzetta dello Sportnak.

„Amióta Simone Inzaghi ül a kispadon, sohasem nézett ki ilyen rosszul az Inter  – mondta az 1982-es világbajnok, aki 466 mérkőzésen viselte az Internazionale mezét, és 209 gólig jutott fekete-kékben. – Maga alatt van a csapat erőnlétileg, taktikailag és mentálisan is. Főleg az erőnléttel vannak gondok, ez világosan kiderült Firenzében. Már a derbin is azt láttam, a párharcokban mindig megelőzte a mieinket a Milan. Persze, sűrű menetrendje van a csapatnak, de most kulcsfontosságú időszaka következik az idénynek. Áttörés kell, megtalálni az energiaforrást, ami megadja a lökést a tavaszi meneteléshez. Inzaghi megvédte a játékosait, magára vonta a reflektorfényt, ám úgy gondolom, a felelősségen osztozni kell. Bizonyos meccseken a legjobb játékosoknak kell játszaniuk, erről nincs vita. De jelenleg a legjobb játékosok nincsenek jó formában. Ezt a problémát Inzaghinak gyorsan meg kell oldania, mert a Napoli nem fékez.”

 

Legfrissebb hírek

A Torino tíz perc alatt kétgólos hátrányból állt fel az Inter ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 20:26

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 16:55

A történelem ismétli önmagát – kétgólos hátrányból fordított a Como ellen, s kupadöntős az Inter!

Olasz labdarúgás
2026.04.21. 23:07

Négy vereség után pontot szerzett a Lecce, folytatódott a Fiorentina veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.04.20. 22:58

Hármat vágott a Cagliarinak, tovább robog a scudetto felé az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.17. 22:48

Varga Barnabásék felálltak a háromgólos hátrányból, de a Rayo Vallecano jutott a Kl elődöntőjébe

Európa-konferencialiga
2026.04.16. 23:00

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

Chivu viccelődött: közelebb léptünk a BL-induláshoz

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 10:44
Ezek is érdekelhetik