Serie A: kölcsönbe érkezik Rómába a PSG kegyvesztettje

2022.08.03. 13:19
null
Georginio Wijnaldum kölcsönbe érkezik az AS Romához (Fotó: AFP)
Az átigazolásokban jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint a francia Paris Saint-Germain mindenben megegyezett az olasz élvonalbeli AS Romával a holland középpályás, Georginio Wijnaldum kölcsönadása kapcsán.

Romano Twitter-oldalán azt írta, már előkészítik a papírmunkákat a PSG és a Roma között a 31 éves középpályás kölcsönadásáról, de amellett, hogy az olaszok 5 millió eurót állnak Wijnaldum fizetéséből, opciójuk lesz a végleges megszerzésére is, és már csak idő kérdése, hogy bejelentsék őt Rómában.


A 86-szoros holland válogatott Wijnaldum tavaly nyáron ingyen érkezett Párizsba a Liverpooltól, miután a PSG jobb feltételeket kínált számára, mint az FC Barcelona.

A középpályás a Sparta Rotterdam akadémiáján nevelkedett, majd a Feyenoordban és a PSV-ben is játszott, mielőtt a 2015–2016-os idény előtt a Newcastle Unitedhez igazolt át. Itt aztán csak egy évet töltött el, hiszen 2016 nyarán a Liverpool megvásárolta, amellyel aztán a 2018–2019-es kiírásban megnyerte a Bajnokok Ligáját, s egy évvel később a Premier League-t is. A PSG színeiben összesen 38 tétmeccsen szerepelt, de az előző idény végére többnyire kiegészítő emberként számoltak vele.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
10 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
12 órája

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16