Serie A: a Fiorentina tulajdonosai hajlandóak eladni a klubot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 19:27
A Fiorentina labdarúgócsapatát birtokló Della Valle család hajlandó meghallgatni minden komolyabb ajánlatot, amely a klub megvételére irányul.

A cipő- és bőriparból meggazdagodó Diego Della Valle 2002-ben lett az éppen csődben lévő firenzei klub többségi, 97 százalékkal rendelkező tulajdonosa, míg fivére, Andrea 1 százalékkal bír. Két éven belül visszajuttatták a csapatot az élvonalba, és visszaszerezték a Fiorentina névhasználati jogát, valamint a régi címert is. A lilák hamarosan már a Bajnokok Ligájában szerepeltek, az utóbbi időben azonban a tulajdonosokat egyre több támadás éri a szurkolók részéről, akik szerint Della Valléék nem hajlandóak elég pénzt költeni szeretett csapatukra. A Fiorentina első emberei most ezt unhatták meg, ugyanis közleményt adtak ki a klub honlapján.

„Az ACF Fiorentina tulajdonosi köre bejelenti, hogy a szurkolói elégedetlenség miatt készen áll félreállni, és átadni helyét azoknak, akik meg akarják venni a klubot, hogy aztán a legjobb belátásuk szerint vezessék azt – áll a közleményben. – Eljött az idő, hogy előlépjenek azok, akik imádják a lila mezt, és úgy gondolják, hogy a klubot másképp, sikeresebben is lehet irányítani. A tulajdonosi kör meghallgatja a konkrét ajánlatokat, persze csak azon emberekét, akik tényleg a legjobbat akarják a Violának, és kellő komolysággal és szilárdsággal rendelkeznek ahhoz, hogy egy ilyen nagy kihívást jelentő klubot vezessenek.”

Legfrissebb hírek

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
2025.12.21. 20:05

A Napoli kikapott – nem tudta kihasználni a Milan botlását

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 17:09

Fontos győzelmet aratott a Fiorentina a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.12.11. 20:47

A Como kiütése után élre állt az Inter

Olasz labdarúgás
2025.12.06. 22:49

Vége az Atalanta nyeretlenségi sorozatának, a Fiorentina bánta

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 20:13

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Kl: Baráthék ikszeltek Prágában, Bolláék a Craiovától is kikaptak

Európa-konferencialiga
2025.11.06. 23:00
Ezek is érdekelhetik