Inter: „Azt vehetnénk meg, akit akarunk, de...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 15:36
Piero Ausilio, az Internazionale sportigazgatója szerint a klub az új tulajdonosok révén akkora pénzügyi kerettel rendelkezik, hogy gyakorlatilag bárkit át tudnának igazolni. Egy dolog azonban beárnyékolja ezt a kellemes helyzetet.

Tavaly nyáron a kínai Suning Holdings Group lett az Inter többségi tulajdonosa, amely azt jelenti a klub számára, hogy a korábbiaknál több pénz áll rendelkezésükre új játékosok igazolására. Piero Ausilio, az Inter sportigazgatója szerint azonban a helyzet közel sem ennyire egyszerű.

„Az új kínai tulajdonosok könnyedén megvásárolhatnák a világ legnépszerűbb játékosait, ilyen például Cristiano Ronaldo is. Az igazság azonban az, hogy a pénzügyi fair play miatt ezt mégsem tehetjük meg – vallotta be Ausilio. – Mindennap arról olvasok, hogy éppen kiket akarunk megvásárolni, de az igazság az, hogy tiszteletben kell tartanunk a költségvetési limitet. 170–200 millió fontos bevételünk van, míg a Juventusnak nagyjából 340 milliós, bár ők rendszeresen részt vesznek a Bajnokok Ligájában."

A sportigazgató arról a folyamatról is beszélt, amelyen jelenleg keresztül megy az Inter, valamint elárult egy érdekességet a Juventus sztárjátékosáról, Paulo Dybaláról.

„A fejlődés hosszú folyamat, időbe telik, jó ötletekre és irányításra van szükségünk. Olyan kevés hibát szabad elkövetnünk, amennyit csak lehet, és ezeknek ráadásul jóval kisebbnek kell lenniük, mint az utóbbi években volt – szögezte le Ausilio. – Az Inter korábban megpróbálta átigazolni Dybalát, de a Juventus tizenhét millió fonttal többet ajánlott érte, így végül odament."

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
20 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55
Ezek is érdekelhetik