Serie A: a Juve mindent kihagyott, aztán öt perc alatt rúgott hármat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.02. 14:19
null
Cuadrado (jobbra) óriási helyzetet hagyott ki (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) hetedik fordulójában a címvédő Juventus 3–0-ra nyert az Empoli vendégeként. A torinóiaknál Gonzalo Higuaín duplázott, Paulo Dybala pedig megszerezte első gólját a bajnokságban.

 

Az első félidő helyzetei alapján a Juventusnak vezetnie kellett volna a szünetben. A legnagyobb lehetőséget Juan Cuadrado puskázta el, de Paulo Dybala és Gonzalo Higuaín sem célzott pontosan.

Fordulás után is sorra jöttek (és maradtak ki) a Juve-helyzetek, az 58. percben Higuaín zörgette meg a hálót – ám les miatt hiába. A hazaiak kapusa, a lengyel Lukasz Skorupski remekül állta a sarat – egészen a 65. percig.

A 65. és a 70. perc között a Juventus háromszor talált be, kegyetlenül kihasználta az Empoli rövidzárlatát. Elsőként Dybala bombázott közelről a kapuba Alex Sandro centerezését követően, majd honfitársa, Higuaín duplázott.

Dybalának ez volt az első gólja a Serie A mostani kiírásában, Higuaín pedig hatodszor volt eredményes – ezzel beérte a góllövőlista élén az interes Mauro Icardit.

A Juventusnak akadtak helyzetei a hajrában, úgy tűnt, nagyobb különbséggel is nyerhet, de nem így lett, 3–0-ra győzött.

A Juve sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg úgy, hogy nem kapott gólt, az Empolinak pedig ez volt zsinórban a harmadik veresége, s négy forduló óta gólképtelen.

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ

Roma–Internazionale 2–1 (Dzeko 5., Manolasz 76., ill. Banega 72.)
Milan–Sassuolo 4–3 (Bonaventura 9., Bacca 68. – 11-esből, Locatelli 73., Paletta 77., ill. Politano 10., Acerbi 54., Pellegrini 56.)
Torino–Fiorentina 2–1 (Falque 15., Benassi 60., ill. Babacar 84.)
Atalanta–Napoli 1–0 (Petagna 9.)
Bologna–Genoa 0–1 (G. Simeone 77.)
Cagliari–Crotone 2–1 (Di Gennaro 38., Padoin 56., ill. Stoian 91.)
Sampdoria–Palermo 1–1 (B. Fernandes 95., ill. Nestorovszki 60.)
Empoli–Juventus 0–3 (Dybala 65., Higuaín 67., 70.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Udinese–Lazio 0–3 (Immobile 28., 61., B. Keita 54.)
Pescara–Chievo 0–2 (Meggiorini 76., Inglese 85.)


AZ ÁLLÁS
1. Juventus 7 6 1 15–4 +11 18
2. Napoli 7 4 2 1 14–6 +8 14
3. Roma 7 4 1 2 16–9 +7 13
4. Lazio 7 4 1 2 13–7 +6 13
5. Chievo 7 4 1 2 9–6 +3 13
6. Milan 7 4 1 2 12–10 +2 13
7. Torino 7 3 2 2 13–8 +5 11
8. Genoa 6 3 2 1 8–5 +3 11
9. Internazionale 7 3 2 2 9–8 +1 11
10. Cagliari 7 3 1 3 11–13 –2 10
11. Bologna 7 3 1 3 8–11 –3 10
12. Atalanta 7 3 4 10–12 –2 9
13. Sassuolo 7 3 4 9–12 –3 9
14. Fiorentina 6 2 2 2 6–6 0 8
15. Sampdoria 7 2 1 4 7–10 –3 7
16. Udinese 7 2 1 4 6–12 –6 7
17. Pescara 7 1 3 3 7–10 –3 6
18. Palermo 7 1 3 3 4–8 –4 6
19. Empoli 7 1 1 5 2–11 –9 4
20. Crotone 7 1 6 5–16 –11 1

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
17 órája

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Ittasan, bedrogozva okozott balesetet Daniel Maldini – súlyos büntetést kaphat

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 11:08