Juventus: Túl öreg vagyok már a PSG-hez - Pirlo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.06. 19:43
A Juventus 34 éves olasz középpályása, Andrea Pirlo azzal viccelődött, hogy túl öreg már a PSG-hez, és elmondása szerint addig tervez futballozni, amíg élvezi a játékot, valamint dicsérte csapattársát, Paul Pogbát.

A veterán középpályás sorozatban a negyedik bajnoki címét nyerte meg a hétvégén (egyet a Milannal, azóta pedig hármat a Juventusszal), és egyelőre még nem gondol a visszavonulása.

„A fő motivációm csak annyi, hogy futballozzak, mert ez az, amit imádok – mondta a 19-én 35. születésnapját ünneplő Pirlo a L’Équipe-nek. – Jól érzem magam a pályán és igazán élvezem. Szerencsére, még ma is, amikor reggelente megérkezem az edzőközpontba, vagy a mérkőzés előtt, még mindig elégedettséget érzek. Nem fáradtam bele, vagy lett belőle elegem, ez egy móka.”

„Azon a napon, amikor nem ezt fogom érezni, kétségtelenül megyek, és keresek valami mást helyette” – tette hozzá a középpályás, aki soha nem próbálta ki magát külföldön.

„Való igaz, szerettem volna kipróbálni. Volt néhány lehetőségem, hogy megtegyem az elmúlt években, és rendszeresen érkeztek ajánlatok, de végül úgy döntöttem, hogy maradok Olaszországban.Meglátjuk, mit hoz jövő. PSG? Nem, a PSG-hez már túl öreg vagyok. Maradni akarjuk a Juventusnál még néhány évig, mivel nagyon boldog vagyok itt.”

Pirlo csapattársát, Pogbát viszont vinné a hírek szerint a párizsi együttes.

„Pogba nagyszerű bajnokká fog válni, csak egy kis időre van még szüksége, hogy fejlődjön és elérje a csúcsot.”

Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
8 órája

A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

Minden más foci
2025.10.13. 12:18

Vb 2026: Xavi szerint Zidane jobb volt nála

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 18:05

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55
Ezek is érdekelhetik