Inter: a klublegenda döntött, befejezi a futballt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.06. 12:48
null
Javier Zanetti a klubvilágbajnokság 2010-ben elhódított trófeájával (Fotó: Reuters)
Javier Zanetti, az Internazionale 41. életévében járó argentin labdarúgója megerősítette a klub berkeiből a múlt héten kikerülő információt: az idény végén befejezi a pályafutását.

 

„Úgy érzem, itt az idő – mondta az Interben 19 idényt lehúzó Zanetti a La Nación argentin lapnak adott interjújában. – A futballtól rengeteget kaptam, és minden pillanatát élveztem. A tavaly áprilisi Achilles-ín-sérülésem után meg akartam mutatni, hogy képes vagyok visszatérni, de be kell látni, már nem tudtam a régi lenni.”

Mint beszámoltunk róla, a korábbi klubelnök, Massimo Moratti első igazolásaként 1995-ben a milánói klubhoz kerülő Zanetti az Inter vezetőségében dolgozik tovább.

A futballista teljesnek érzi a pályafutását, és egyáltalán nem fél a jövőtől, hiszen tudja, mivel foglalkozik majd.

„Világos, hogy minden megváltozik, de állok az új kihívások elébe. A futball világában maradok, ami éltető erőt ad. Sportvezetőként is mindent meg fogok tenni, hogy a klub segítségére legyek.”

A 145-szörös argentin válogatott labdarúgót megkérdezték arról is, újrajátszaná-e karrierje valamelyik mérkőzését, ha tehetné. A válasz:

„Kettőt is: az egyiket azért, hogy újra átéljek néhány csodálatos pillanatot, a másikat pedig azért, hogy átírjam a múltat. Az első a négy évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-döntő, a Bernabéu mámora számomra örökre emlékezetes marad. A tizenkét évvel ezelőtti világbajnokságon pedig azért játszanék még egyszer a svédekkel, hogy megakadályozzam a kiesésünket…”

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

A Puskás Aréna a Milan és az Inter legendáját is összehozta – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:52

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00