Fiorentina: „Ha elmondanám, mit gondolok, nem játszhatnék”

2013.05.20. 13:31
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fiorentina játékosai és vezetői meglehetősen nehezen viselték, hogy a Pescara ellen aratott 5–1-es győzelmük ellenére lemaradtak a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik helyről. A Milan ugyanis a hajrában fordított, és 2–1-re nyert a Siena vendégeként, így megőrizte harmadik pozícióját.

Mint ismert, a Milan sokáig egygólos hátrányban volt a már biztos kieső Siena otthonában rendezett találkozón, és ha a hajrában nem fordítja meg a mérkőzést, lemarad a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő harmadik helyről, és „csak” az Európa-ligában indulhatott volna. Így azonban a Fiorentina hiába győzte le 5–1-re a Pescarát, a következő szezonban nem indulhat a BL-ben.

„Értékes a bajnokságban elért negyedik helyezésünk, de az az igazság, hogy BL-részvételről álmodoztunk. Csalódást keltő, ha egy álom szertefoszlik, különösen akkor, ha látod, hogy a Milan ajándék tizenegyest kapott” – nyilatkozta Manuel Pasqual, a firenzeiek védője.

„Erre nincsenek szavak. Örülünk a negyedik helynek, de többet érdemeltünk. Bíztunk benne, hogy sikerül, gratulálunk a Sienának, amiért a végsőkig küzdött. Tehetetlenek vagyunk, amikor ilyen szituációval szembesülünk. A mennyből a pokolba kerültünk, de számítottam rá, hogy ez fog történni. A forgatókönyv előre meg volt írva” – fakadt ki Daniele Prade, a Fiorentina sportigazgatója.

Gonzalo Rodríguez, a lilák argentin védője Twitter-bejegyzésében fejtette ki véleményét a történtekről:

„Ha elmondanám, amit gondolok, többet nem léphetnék pályára Olaszországban."

Legfrissebb hírek

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 11:06

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
2026.04.28. 14:32

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 22:46

Megsérült a Juventus elleni meccsen, meg kellett műteni Luka Modricot

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 20:49

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 16:55

Négy vereség után pontot szerzett a Lecce, folytatódott a Fiorentina veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.04.20. 22:58

Paolo Di Canio szerint a Juventus még okozhat meglepetést

Olasz labdarúgás
2026.04.20. 13:49

A Lazio nápolyi győzelmével még közelebb került a bajnoki címhez az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 19:57
Ezek is érdekelhetik