Fiorentina: Jovetics a Juvét és a Man Cityt is kikosarazta

2012.09.12. 17:24
A Fiorentina montenegrói csatára, Sztevan Jovetics a Gazzetta dello Sportnak elismerte, hogy a nyáron a Manchester City és a Juventus ajánlatát is visszautasította.

Sztevan Jovetics a Gazzetta dello Sportnak elmondta, ahogy általában minden pletykának van alapja, úgy volt alapjuk a Fiorentinától való távozásáról szóló nyári híreknek is.

„A csapat elnöke, Della Valle győzött meg a maradásról. A Juventus persze egy jó lehetőség lett volna arra, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljek, de igazából nem volt okom arra, hogy elhagyjam Firenzét és a klubot, amelyet szeretek, nem tudnám elárulni azzal, hogy a rivális Juvéhoz igazolok" – fogalmazott a Fiorentina 22 éves csatára, aki egy másik nyári kérőre, a Manchester Cityre is kitért.

„Mire Angliából a City megkeresett, már eldőlt, hogy maradok. Abszolút nem bántam meg a döntésemet, A cél, hogy kilépjünk a nemzetközi porondra, és addig nem hagyom el a Fiorentinát, amíg ezért versenyben lehetünk" – mondta Jovetics, aki tavaly ősszel hosszabbított szerződést a lilákkal 2016-ig.

Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.19. 22:58

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Duplázott a magyarok réme; három vendégsiker a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 20:57

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

Bombagóllal nyert Pisában a Bologna, Udinében zakózott a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.02. 22:40

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 22:41

Kl: firenzei siker Bialystokban, őrült meccsen nyert a Celje

Európa-konferencialiga
2026.02.19. 23:00

Serie A: comói győzelmével elmozdult a kiesőzónából a Fiorentina, kikapott a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.02.14. 17:06
Ezek is érdekelhetik