Cassano tanári átadásai, Robinho trükkjei - a Milan sikere

Vágólapra másolva!
2011.01.23. 22:50
null
Pellegrino (jobbról az első) szerelte Ibrát, de a labda a Cesena kapujában kötött ki (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén az AC Milan a nehéz kezdés után helyzetek sokaságát dolgozta ki, és hagyta ki a Cesena ellen. A milánóiak az első félidő végén aztán egy öngóllal szereztek vezetést, a 93. percben pedig Zlatan Ibrahimovic állította be a 2–0-s végeredményt.

A listavezető AC Milan számára nem kezdődött jól a bennmaradásért küzdő, szerdán a másik milánói csapatot, az Intert is megszorongató Cesena elleni hazai bajnoki. A találkozó első helyzeteit ugyanis a vendégek alakították ki – előbb Marco Parolónak volt két veszélyes próbálkozása, majd Matías Schelotto éles szögből leadott lövését védte Christian Abbiati –, majd kézsérülés miatt le kellett cserélni Alessandro Nestát, akit Szókratisz Papasztathopulosz váltott.

Nesta mellett Gattuso is megsérült a Milanban, ő már a bemelegítésnél kivált, így nem is lépett pályára, Thiago Silva pedig kényszerből a középpályán futballozott. Ezek után alighanem nagyon jól jön majd Massimiliano Allegri vezetőedzőnek, hogy megszerezték az Ajax védőjét Urby Emanuelsont – az ő szerződtetést a meccs előtt jelentették be a klubvezetők.

A nehéz kezdés után viszont nagy mezőnyfölénybe kerültek a milánóiak a Cesena ellen, egymás után dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket.

Elsősorban a Robinho, Zlatan Ibrahimovic és Antonio Cassano trió volt elemében. A brazil több jó passz mellett két veszélyes lövést és néhány látványos technikai trükköt (egy sarkazást és egy labdafelpörgetést) is bemutatott. Ibrahimovic egy csukafejessel és egy tiszta ziccerrel (nem tudta ellőni a labdát a kifutó kapus mellett), míg Cassano kiváló átadásokkal vétette észre magát.

A 45. percben is Cassano lehelet finom emelésével léphetett volna ki Ibrahimovic, ám Maximilano Pellegrino utolérte a svéd csatárt, csakhogy szerelését követően a Cesena kapujában kötött ki a labda, vagyis egy öngóllal szerzett vezetést a Milan. 0–1

A második félidőben előbb Massimo Ambrosini távoli lövés suhant el nem sokkal a léc fölött, majd Ibrahimovic szabadrúgását tolta fölé Francesco Antonioli kapus.

A folyatásban Ibrahimovic az előkészítésben jeleskedett, előbb Ambrosininek adott egy jó labdát (a középpályást tizenegyesgyanús szituációban szerelték), majd Robinhót ugratta ki, de lövése elakadt a kapusban. Nem sokkal később ismét a brazil lőtt kapura egy biciklicsel után, de ezúttal sem tudott túljárni Antonioli eszén.

A hosszabbítás perceiben azonban mégis növelni tudta előnyét a Milan – Ibrahimovic éles szögből, a jobbszélről lőtt a kapu hosszú oldalába, beállítva ezzel a 2–0-s végeredményt.



AC MILAN–CESENA 2–0

A 21. forduló délutáni mérkőzéseiről itt olvashat bővebben!

PRIMERA DIVISIÓN
21. FORDULÓ
Milan–Cesena 2–0 (Pellegrino 45. – öngól, Ibrahimovic 93.)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Udinese–Internazionale 3–1
Bari–Napoli 0–2
Bologna–Lazio 3–1
Sampdoria–Juventus 0–0
Palermo–Brescia 1–0
Chievo–Genoa 0–0
Parma–Catania 2–0
Fiorentina–Lecce 1–1
Roma–Cagliari 3–0
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Milan 21 13 5 3 37–18 +19 44
2. Napoli 21 12 4 5 32–20 +12 40
3. Roma 21 11 5 5 31–24 +7 38
4. Lazio 21 11 4 6 27–21 +6 37
5. Internazionale 20 10 5 5 33–22 +11 35
6. Juventus 21 9 8 4 35–25 +10 35
7. Palermo 21 10 4 7 34–25 +9 34
8. Udinese 21 10 3 8 34–28 +6 33
9. Sampdoria 20 6 9 5 20–18 +2 27
10. Cagliari 21 7 5 9 24–22 +2 26
11. Fiorentina 20 6 7 7 21–21 0 25
12. Bologna 21 7 7 7 23–29 –6 25
13. Parma 21 6 7 8 21–25 –4 25
14. Chievo 21 5 9 7 20–22 –2 24
15. Genoa 20 6 6 8 15–19 –4 24
16. Catania 21 5 7 9 18–27 –9 22
17. Lecce 21 5 5 11 20–38 –18 20
18. Cesena 21 5 4 12 15–27 –12 19
19. Brescia 21 5 3 13 17–27 –10 18
20. Bari 21 3 5 13 13–32 –19 14
Legfrissebb hírek

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
4 perce

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
21 perce

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
1 órája

Rozsályi örömóda

Minden más foci
1 órája

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2 órája

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
2 órája

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
2 órája

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik