Tizenegyesekkel szerezte meg ötödik kupagyőzelmét a Lazio

Vágólapra másolva!
2009.05.13. 23:49
Címkék
Az Olasz Kupa döntőjében a Lazio és a Sampdoria csapott össze Rómában. A találkozót 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel a Lazio nyerte meg. A Sampdoriánál Cassano és Campagnaro is kihagyta a maga tizenegyesét, míg a Laziónál csak Rocchi hibázott, így a rómaiak hódították el az Olasz Kupát. Ez a római csapat ötödik kupasikere.
Zárate góljával vezetett a Lazio
Fotó: Reuters
Zárate góljával vezetett a Lazio
Zárate góljával vezetett a Lazio
Fotó: Reuters
Zárate góljával vezetett a Lazio

A Lazio és a Sampdoria is azzal a céllal lépett ma este pályára az Olasz Kupa döntőjében, hogy megszerezze a klub történetének ötödik kupagyőzelmét. A római gárdának 2004-ben, a genovainak tíz évvel korábban, 1994-ben sikerült ez legutóbb.

A találkozót a Lazio kezdte jobban, ugyanis Mauro Zárate már a negyedik percben vezetéshez juttatta csapatát. A 22 éves argentin 17 méterről a kapu bal oldalába lőtt, ebben a szezonban ez volt a harmadik találata a kupában. 1–0.

ZÁRATE SZERZETT VEZETÉST A LAZIÓNAK



A rómaiak a folytatásban is többet támadtak, és kis híján növelték is előnyüket. Alekszandar Kolarov távoli lövését Luca Castellazzi Goran Pandev elé ütötte, a csatár öt méterről lőtt kapura, ám a Sampdoria hálóőre hatalmas bravúrral, visszavetődve hárított.

A 31. percben aztán a Sampdoria első nagy helyzetét gólra is váltotta. Ousmane Dabo előreívelt labdáját a tizenhatos jobb szélén helyezkedő Marius Stankevicius középre fejelte, ahol érkezett Giampaolo Pazzini, aki szintén fejjel a kapuba továbbította a labdát. 1–1.

PAZZINI EGYENLÍTETT



A második félidő első helyzetét a Sampdoria alakította ki – Antonio Cassano beadásából Pazzini pörgetett kapura, ám a védők menteni tudtak –, de ezt követően a rómaiak teljesen átvették a játék irányítását.

A Sampdoria kapujáig többször is eljutottak Delio Rossi tanítványai, de ott rendre elfogyott a lendületük, egy-egy lövést leszámítva nem sok gólszerzési lehetőségük volt.

A 60. percben Pasquale Foggia lőtt mellé Pandev beadásából, majd a hajrában Stephan Lichtsteiner kísérlete is elkerülte a kaput. A rendes játékidő így döntetlennel zárult.

A hosszabbítás egy 20 méterről leadott Cassano-lövéssel kezdődött, de a labda a kapu fölé szállt, majd a ráadás második félidejében ismét Cassano ment el a bal oldalon, beadása pedig Pazzini lábáról pattant a jobb kapufa mellé (a játékvezető szerint, mert úgy tűnt, hogy az érkező védő mentett).

A hátralévő percekben már a Sampdoria támadott többet, de gól nem született, így a tizenegyesrúgások döntöttek.

A Sampdoriánál Cassano és Campagnaro is hibázott, míg a Laziónál csak Rocchi, így a rómaiak hódították el az Olasz Kupát.

OLASZ KUPA

DÖNTŐ
Lazio–Sampdoria 1–1, tizenegyesekkel: 6–5
Róma, Stadio Olimpico, V: Roberto Rosetti
Lazio: Muslera – Lichtsteiner, Siviglia, Rozehnal, Kolarov – Brocchi (De Silvestri 103.), Dabo, Ledesma, Foggia (Del Nero 80.) – Pandev (Rocchi 73.), Zárate. Vezetőedző: Delio Rossi
Sampdoria: Castellazzi – Accardi, Lucchini, Campagnaro, Stankevicius – Franceschini (G. Delvecchio 87.), Palombo, Sammarco (Dessena 90.), Pieri – Pazzini, Cassano. Vezetőedző: Walter Mazzarri
G: Zárate (4.), ill. Pazzini (31.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik