Ökölvívás: Mayweather technikai KO-val győzött

Vágólapra másolva!
2022.09.25. 15:54
null
Floyd Mayweather a győzelem pillanatában (Fotó: AFP)
A profi bokszban korábban öt súlycsoportban is világbajnok amerikai Floyd Mayweather Jr. technikai KO-val nyert Aszakura Mikuru japán harcművész ellen a magyar idő szerint vasárnap hajnali összecsapáson, amelyet a Tokióhoz közeli Szaitama Szuper Arénában rendeztek meg.

 

Floyd Mayweather a hárommenetesre kiírt bemutató mérkőzés második három percében kerekedett ellenfele fölé, és gyűjtötte be negyedik ilyen fellépésén a negyedik győzelmét is azóta, hogy 2017-ben visszavonult a profi ökölvívástól, mind az ötven addigi meccsén diadalmaskodva. A 45 éves amerikai becslések szerint mintegy 200 millió dollárt kapott garantált pénzdíjként a mostani ringcsatáért, és további jelentős összegekre számíthat még a fizetős televíziók közvetítéseiből befolyó pénzekből.

A 30 éves japán Aszakura Mikuru, akinek ez volt az első meccse profi bokszolóként, a hétvégi „kiruccanás” előtt a vegyes harcművészetben (MMA) jeleskedett, ketrecharcosként 16 győzelmet aratott és három vereséget szenvedett.

A kötelek közé mindig tetemes fellépti díj ellenében álló, ezért Moneymakernek (Pénzcsináló) is becézett Mayweather a vasárnapi mérkőzést megelőzően arról beszélt, hogy nincs szüksége pénzre, a bemutatókat azért vállalja, hogy utazzon és új emberekkel ismerkedjen meg. Ezzel együtt ő minden idők legjobban fizetett bokszolója, a Forbes amerikai gazdasági magazinnál több alkalommal is vezette már a legtöbbet kereső profi sportolók világranglistáját.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52

Gémes Levente is döntős a budapesti U23-as ökölvívó Eb-n!

Ökölvívás
2025.11.28. 18:04

Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2025.11.26. 12:41

Ökölvívás: Gémes Levente már érmes a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 18:47

Horváth Laura és Dobos Rebeka negyeddöntős a budapesti U23-as ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 13:54

Egy győzelem, négy vereség a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.23. 17:07

Gennagyij Golovkin az új World Boxing-elnök, Kovács István épp kimaradt az elnökségből

Ökölvívás
2025.11.23. 14:45
Ezek is érdekelhetik