Ökölvívás: egy legenda vége? – Pacquiao kikapott Ugastól

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.22. 10:06
null
Ugas nagyszerűen bokszolt Pacquiao ellen (Fotó: Getty Images)
A 42 esztendős ökölvívó, Manny Pacquiao pontozással kikapott a WBA-világelső Yordenis Ugastól vasárnap éjszaka Las Vegasban.

 

Yordenis Ugas meggyőző teljesítménnyel verte meg Manny Pacquiaót vasárnap éjszaka Las Vegasban, így a kubai megvédte a váltósúlyú WBA-címét. Ugas 11 napja tudta meg, hogy szembenézhet a 42 éves legendával, ugyanis eredetileg Errol Spence Jr. szállt volna ringbe, ám a bal szemében retinaszakadás történt.

„PacMan” agresszívan kezdte az összecsapást, s a annyira aktívan bokszolt, hogy képes volt meneteket is nyerni a meccs első felében. Ugyanakkor Ugas türelmes maradt, s az ütései sokkal hatékonyabbnak bizonyultak, mint a Pacquiaoé.

Néhány menet után a Fülöp-szigetekin a fáradtság jelei is mutatkoztak, míg Ugas végig úgy pörgött, mint a mérkőzés elején.

A 42 esztendős bokszoló a mérkőzés második felében már nem is tűnt önmagának a ringben, egyszerűen képtelen volt reagálni Ugas gyors ütéseire.

„Nehéz pillanatokat éltem át a ringben, mert nem igazán tudtam alkalmazkodni a stílusához, és azt gondolom, ez volt a legfőbb probléma” – mondta Pacquiao a meccs után.

„Sajnálom, hogy veszítettem a mai napon, de mindent beleadtam. Egyelőre pihenni szeretnék, aztán eldöntöm, hogy akarok-e még harcolni. A következő hónapban meghozom a végleges döntésemet. A boksznál egy nagyobb problémával kell szembenéznem, de segíteni akarok az embereken” – folytatta Pacquiao.

Kérdéses, hogy látjuk-e még valaha Pacquiaót bokszolni egy ilyen vereség után. A meccs végén a bírók egyhangúan Yordenis Ugast hozták ki győztesen – a pontozás végeredménye 115:113, 116:112, 116:112 lett.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT TEKINTHETIK MEG!

 

Legfrissebb hírek

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

Az év legnézettebb videói: a gátfutó, aki a nadrágjával is megküzdve nyert futamot

Atlétika
2026.01.01. 15:47

Az év legnézettebb videói: ahogy Csoboth Kevin átveszi az Év sportpillanatáért járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.31. 19:12
Ezek is érdekelhetik