Ökölvívás: 18 meccs az első Gedó György amatőr és profi gálán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.10. 13:35
Tizennyolc mérkőzést rendeznek az új kistarcsai sportcsarnokban szombaton az I. Gedó György amatőr és profi bokszgálán.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: a profiknál három címmérkőzésre – a főmeccs a cirkálósúlyú Lee Jones és Kristóf Máté Európa-bajnoki összecsapása lesz – és öt felhozó találkozóra, míg az amatőröknél tíz ütközetre kerül sor, utóbbi során nyolc mérkőzésen lengyel riválissal találkozik magyar bokszoló.

Feja Tibor promóter elmondta, az elmúlt egy évben sok kritika fogalmazódott meg a magyar ökölvívással kapcsolatosan, többen próbáltak éket verni a profi és az amatőr tábor közé.

„Ez akár a sportág hanyatlásához is vezethet idehaza, ami ellen mindenkinek a saját eszközeivel kell küzdenie. Az én eszközöm, hogy gálákat szervezzek, amelyeken összehozzuk a két tábort” – mondta az esemény főszervezője.

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke kiemelte, a bunyó az bunyó, legyen profi vagy amatőr mérkőzés, a ringben tiszta boksz van.

„Érződik a két tábor közötti ellentét, de az nem tőlem ered. Én is gondoltam már közös gálákra, így teljes mértékben nyitott voltam egy olyan kezdeményezésre, amely Tibortól érkezett” – hangsúlyozta az amatőrként, majd profiként is világbajnok sportvezető, aki kiemelte, amatőrök és profik felváltva bokszolnak majd, és mutatják meg magukat.

Az est díszvendége a névadó Gedó György olimpiai és kétszeres Európa-bajnok ökölvívó, míg háziasszonya Csisztu Zsuzsanna újságíró, műsorvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja lesz. A program 17 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik