Lennox Lewis rendet tenne: 100 millió dollárért bunyózna Vladimir Klicskóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.10. 11:45
null
Lennox Lewis fél éven belül készen állna a harcra (Fotó: Action Images)<br />
Lennox Lewis korábbi nehézsúlyú világbajnok több mint tíz évvel az utolsó hivatalos mérkőzése után újra ringbe lépne, méghozzá a WBA, a WBO, az IBF és az IBO világbajnoki öveit birtokló Vladimir Klicsko ellen. A 48 éves brit ökölvívó cserébe 100 millió dollárt kér, ami rekord lenne a sportág történetében.

Vladimir Klicsko a múlt héten Moszkvában egyhangú pontozással legyőzte az addig veretlen Alekszandr Povetkint, ám a szakma fanyalogva fogadta a látottakat. A legkritikusabb Lennox Lewis volt, aki a Daily Mailnek elmondta: 100 millió dollárért hajlandó lenne megmérkőzni a fiatalabb Klicsko fivérrel.

„Ennyi az áram, már szó esett róla – mondta a Szöulban 1988-ban olimpiai bajnoki címet szerző Lewis. – Közöltem velük, hogy hat hónapon belül ki tudnék állni, könnyebb edzéseket most is végzek. Korábban azt mondtam, hogy ötvenmillió dollárért tudnak csak kiugrasztani a pizsamámból, mára azonban át kellett gondolnom, mennyit ér, hogy vitathatatlan bajnokként visszatérjek. Ez százmillió dollárjukba kerül. Vitalijt legyőztem, így szívesen megmérkőznék a testvérével is, meglátjuk, mi lesz belőle.”

A ma már 48 éves brit bunyós legutóbb több mint tíz éve, 2003 júniusában bokszolt, Vitalij Klicsko vitatott körülmények között történő legyőzése után visszavonult, és eddig nem adta jelét annak, hogy újra ringbe szeretne lépni. Az idősebb Klicsko elleni Los Angeles-i meccsét a hatodik menet után nyerte meg, miután ellenfelét csúnyán felrepedt és vérző szemöldöke miatt leléptették, pedig a pontozóknál az ukrán vezetett.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik