Ökölvívás: Hánynom kell, akárhányszor előkerül ez a téma - Csagajev

2011.02.23. 18:15
Címkék
Kali Meehan legyőzésével a WBA-nál világbajnok profi ökölvívó, David Haye hivatalos kihívója lett a szervezet korábbi bajnoka, Ruszlan Csagajev. Azonban korántsem biztos, hogy az üzbég megküzdhet majd Haye-jel, hepatitis fertőzöttsége miatt valószínűleg nem bokszolhat Nagy-Britanniában, így nemrég a ranglista második helyén álló Alekszandr Povetkin neve vetődött fel befutóként. Mindez valójában utóbbi promóterének, a Haye-ben is részesedéssel bíró Sauerland-istállónak betudható mesterkedés, karöltve a WBA-vel.

„Még semmilyen választ nem kaptam Haye-től, úgy látszik, minden a BBBoC döntésétől függ. Már legalább három hete összeültek, és még egy csomó dologra nem tudtak választ adni. Nem igazán értem ezt a titkolózást, egészen a finnországi esetig a világ minden táján bokszoltam. Ha nem engedik, hogy Nagy-Britanniában bokszolhassak, akkor készen állok bárhol ringbe lépni, akár Hondurasban, nekem teljesen mindegy. Én vagyok a kötelező kihívó, és David Haye-nek ellenem kell kiállnia. Most azt mondja, hogy őszig ki akar állni a Klicskókkal. Talán figyelmen kívül próbál hagyni? Sokkal korrektebb lenne, ha májusban tenné a dolgát ellenem ahelyett, hogy a következő lépést tervezi" – mondta Csagajev Haye-ről.

„Ha az egész huzavona a pénz miatt van, akkor egyáltalán mi értelme a boksznak? Hol marad a sport? Megértem, hogy a profi boksszal pénzt kell keresni, de a szabályok egyértelműek, a világbajnoknak a kötelező kihívóval kell bokszolnia. Erre mindenki a Povetkin–Haye meccsről beszél. Semmi bajom Alekszandrral, tisztességes srác, de álljon csak meg a menet. Ha nem a világbajnoki címért, akkor miért kellett eliminátorit vívnom Meehannel? A győzelmem után elfogadtak kihívónak, most meg gondolkodnak róla? Miről? Úgy tűnik, csak akkor bokszolhatok, ha a WBA-nak úgy tetszik. Ha sérült lennék, akkor el is fogadnám a vonakodásukat, de hál istennek, semmi bajom, így nincs joguk, arra hogy megfosszanak ettől a lehetőségtől. Amit a Sauerlandnál művelnek, az egyre bosszantóbb, ők kezdték ezt az egész hercehurcát, most pedig megint próbálnak keresztbe tenni" – tette hozzá Csagajev, aki végül „betegségéről" is ejtett pár szót.

„Hánynom kell, akárhányszor előkerül ez a téma. Én és a feleségem orvosi vizsgálatának eredményét már egy hónapja elküldtük Angliába, de senki sem válaszolt még. Tizenhárom éve együtt élek a feleségemmel, sem benne, sem a gyerekeimben nincs nyoma a hepatitisnek. Az én véremben azonban ott van az antigén, és nagyon meglepett, hogy sohasem volt hepatitisem vagy hasonló. Ha nem sportoló lennék, akkor sosem derül ki, hogy bennem van ez az antigén, mivel a standard tesztek ki se mutatják. Teljesen egészséges vagyok, senkire sem jelentek veszélyt, készen állok bunyózni, hol van a probléma? Vladimir például nem félt tőlem, és rövid idő alatt aláírtuk a szerződést."

Csagajev említett betegsége miatt nem bokszolhatott Valujevvel, így lett világbajnok Haye Valujev ellen.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Perceken belül kezdődik a Haiti–Skócia összecsapás

Foci vb 2026
21 perce

Statisztikák: pazar mutatókkal robbant be a világbajnokságon a marokkóiak 18 éves szupertehetsége

Foci vb 2026
28 perce

Vinícius Júnior: A saját dolgunkat nehezítettük meg

Foci vb 2026
36 perce

Vb 2026: Haiti–Skócia

Foci vb 2026
41 perce

Jól kijönnek egymással a haiti és skót drukkerek

Foci vb 2026
51 perce

McTominay és Robertson is ott van a skótok kezdőjében Haiti ellen

Foci vb 2026
58 perce

Fél óráig lefutballozták Brazíliát, de Vinícius villanása elegendő volt a Marokkó elleni vb-döntetlenhez

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége, nem bírt egymással Brazília és Marokkó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik