Újabb két magyar érem bokszolóinktól

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.06.06. 22:27
Címkék
Káté Gyula és Szili István után újabb két magyar állhat fel a dobogóra a nyílt EU-bajnokságon, és az előbbi duóhoz hasonlóan Szűcs István, valamint az egyéves kihagyás után visszatérő Kurtucz Csaba is csütörtökön fényesítheti a medáliáját.
Pedig a hétfői program nem indult túl jól a magyaroknak, Oltványi Dávid simán, az utolsó pofont a "gongban" beszedő Nagy András pedig óriási csatában, segédpontokkal kapott ki brit riválisától. Aztán jött Szűcs István, és nem egészen két menet alatt kioktatta Hugger-Nielsent - "Úgy bokszolt, mint egy tanár" - idézet idősb Balzsay Károly kapitánytól -, majd a térszalagszakadása után először kesztyűt húzó Kurtucz Csaba kerekedett a lett Daurbekovs fölé, és máris jobb lett a magyar tábor hangulata. A döntőbe jutásért Szűcs az ír Kenneth Egannel, Kurtucz pedig a bolgár Kubrat Pulevvel találkozik.A mieink közül utolsóként ma az 57 kilós Ráth Miklós is bemutatkozik.3. NYÍLT EU-BAJNOKSÁG, ARBOREA
Negyeddöntő. 51 kg: Broadhurst (brit)-Oltványi Dávid (magyar) p. gy. (31:26). 75 kg: Barr (brit)-Nagy András (magyar) p. gy. (42:42, segédpontokkal 68:67). 81 kg: Szűcs István (magyar)-Hugger-Nielsen (dán) t. d. f. gy. a 2. m-ben. +91 kg: Kurtucz Csaba (magyar)-Daurbekovs (lett) p. gy. (37:31)
Legfrissebb hírek

Nyert, de nem jutott főtáblára a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
4 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Örményország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
19 perce

Vb-selejtező: Írország–Portugália

Foci vb 2026
25 perce

Lukács Dániel: Hál' Istennek a végén kijött a vakond!

Magyar válogatott
31 perce

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
54 perce

Vb 2026: Nigéria hosszabbítás után jutott túl Gabonon az osztályozós meccsen

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás góljával kiizzadtuk a győzelmet Jerevánban, karnyújtásnyira a vb-pótselejtező!

Magyar válogatott
1 órája

Bő tíz perc alatt négyet vágva a norvégok szinte kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik