Corrales nyert a háborúban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.05.08. 23:04
Címkék
Ugyan még csak az év első felében járunk, de a WBO (Bokszvilágszervezet) és a WBC (Bokszvilágtanács) könnyűsúlyú vb-övéért kiírt Diego Corrales (40-2, 33)-José Luís Castillo (52-7-1, 46) találkozó okkal pályázhat az esztendő mérkőzése címre. Az amerikai és a mexikói az első perctől nyílt sisakos, őszinte bunyót mutatott be, amely a tizedik menetben Corrales T. K. O.-sikerével fejeződött be.A tizedik felvonás elején Castillo kétszer is a padlóra küldte Corralest, aki rendre magához tért, igaz, különböző rafinériák, valamint az emiatt járó egypontos büntetés árán. A feltámadás olyan jól sikerült, hogy a folytatásban már az amerikai bombázta Castillót, aki védekezésre képtelen volt, és ezt látva a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet. Corrales a kubai Casamayor és a brazil Freitas után a könnyűsúly harmadik nagyágyúját is elintézte - az egymást követő harmadik meccsén.A felvezető programban a mexikói Juan Manuel Márquez (44-2-1, 33) pontozással legyőzte a kolumbiai Víctor Polót (34-4-3, 24), és megőrizte az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség), valamint a WBA (Bokszvilágszövetség) pehelysúlyú vb-övét.
Legfrissebb hírek

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
12 perce

Guricsné kalandja az egymárkás éremmel

Népsport
31 perce

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
33 perce

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
38 perce

Aerobik: három magyar arany az U15-ös és junior Eb-n

Utánpótlássport
53 perce

Szabalenka kereste idén a legtöbbet a női teniszezőknél

Tenisz
1 órája

Ancelotti: A hatodik címért megyünk Amerikába

Foci vb 2026
1 órája

Tiszta fehérben játszik Örményországban a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik