Boksz: Barrera legyőzte Moralest

2004.11.28. 10:05
Címkék
Pontozásos győzelmet aratott Marco Antonio Barrera Erik Morales ellen a Bokszvilágtanács (WBC) kiskönnyűsúlyú világbajnoki címéért kiírt összecsapáson. A két mexikói ökölvívó harmadszor került szembe egymással, a párharcuk a szombat éjszakai csatáig 1-1-re állt.Barrera és Morales Las Vegas-i mérkőzését a hajdani Ali-Frazier találkozókhoz hasonlították, mert Morales és Barrera súlycsoportjukban korszakos klasszisoknak számítanak, ütközeteik pedig óriási küzdelmet hoznak.Az első Morales-Barrera meccset Morales nyerte meg vitatható pontozással, majd Barrera diadalmaskodott hasonló körülmények között. Ezúttal kevesebb volt a vita, bár a győztes személyét egészen addig nem lehetett megjósolni, amíg az eredményt ki nem hirdették: a három pontozó közül az egyik 115-113, a másik 115-114 arányban látta jobbnak Barrerát, s csak a harmadik bíró nem tudta eldönteni, melyikük volt a jobb (114-114).Barrera és Morales 2002 óta nem találkozott egymással, és a statisztikákból kitűnik, hogy már nagyon viszketett a tenyerük. A megfigyelők több mint 1500 ütést jegyeztek fel a 12 menet alatt, Barrera 765 próbálkozásából 290 talált, Morales 808 ütéséből 231 volt pontos.A két mexikói nagyon nem szereti egymást, és ez most is látszott. Többször is megfigyelhető volt, hogy a menetek elején és végén Morales nem volt hajlandó összeérinteni a kesztyűjét Barreráéval, pedig ez az általános gesztus a sportszerűséget és a megbecsülést jelzi. A kilencedik menet végén, a gong után Moralest úgy kellett lefogni, nehogy rárontson ellenfelére, mert Barrera kicsit későn ütött.Amikor aztán kihirdették a végeredményt, és Barrera odament Moraleshez kezet nyújtani, utóbbi egyszerűen képen öntötte vízzel ellenfele édesapját. Hát, ennyit a korrekt küzdelemről.Marco Antonio Barrera mérlege a győzelem után 59-4-re javult (41 K. K.), Moralesnek pedig ez volt a második veresége pályafutása során (47-2, 34 K. O.-T. K. O.).
Legfrissebb hírek

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
4 perce

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
24 perce

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
52 perce

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
54 perce

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
54 perce

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
1 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
1 órája

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik